Az MNV Zrt. vállalatirányítási ajánlásai
Etikai Kódex
Fontos, hogy a köz szolgálatában végzett – beleértve a többségi állami tulajdonban álló gazdasági társaságoknál végzett munkát
is – önmagában erkölcsi értékkel bír, de magas erkölcsi követelményeket is támaszt az arra vállalkozóval szemben. Ez egyrészt
az általánosnál szigorúbb mércét jelent az általános erkölcsi követelményeknek való megfelelés tekintetében, másrészt azonban
olyan hivatásetikai elveknek való megfelelést is, amelyek csak a köz szolgálatában állókra vonatkoznak.
Az Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által kidolgozott – értékek követésére és az értékkövetésből fakadó etikai követelményekre
vonatkozó – ajánlást az MNV Zrt. a társaságra vonatkoztatva alkalmazta. Az MNV Zrt. vezérigazgatója az MNV Igazgatóságának
döntésének eleget téve Etikai Kódexet adott közzé vezérigazgatói utasításként.
Etikai Kódex minta
Befektetési politikával kapcsolatos ajánlás
A társaságok befektetési politikájának szabályozásához kapcsolódó Ajánlás célja az MNV Zrt. többségi tulajdonú társaságainál
a szabad pénzeszközök felhasználásának, valamint az árfolyamkockázat-kezelés szabályozásának áttekintése, a befektetési politika
kialakítására vonatkozó Ajánlás kiadása, amelynek felhasználásával az egyes társaságok vonatkozó szabályzatai elkészíthetők.
Az MNV Zrt. közvetlen kezelésébe tartozó, többségi állami tulajdonú gazdasági társaságok számos eltérő vonással rendelkeznek
(tevékenységi kör, méret, likviditási helyzet, stb.), ezért az ajánlásban rögzítettek alapján a konkrét befektetési politika
szabályozása mindig csak az adott társaságra szabottan alakítandó ki. Az MNV Zrt. részéről ehhez kívánunk segítséget nyújtani
az Ajánlás közreadásával.
Ajánlás - Befektetési politika
Likviditástervezési ajánlás
A mellékelten megküldött Likviditástervezési Ajánlás alapján a társaságoknál négyhetes gördülő likviditástervezési rendszer
működtetése ajánlott. A likviditástervezési rendszer alapvetően a társaság ügyvezetése számára nyújt információt a társaság
jövőbeli likviditási helyzetével kapcsolatban. Jól működő likviditástervezési rendszer egyrészről segít a társaságot érő likviditási
sokkok minél korábbi és minél pontosabb előrejelzésében, és így az esetleges negatív hatásokra való felkészülést segíti elő.
Másrészről likviditási többlet esetén annak segítségével minél pontosabban meghatározhatók a befektetési lehetőségek, vagyis
a társaságnak adott időtávra mekkora összegben és milyen formában van lehetősége pénzösszeget lekötni.
Likviditástervezési ajánlás
Feltöltés ideje: 2021. július 28.
Utoljára módosítva: 2024. június 24.