Pályázati felhívás-A Szegedi Tudományegyetem pályázatot írt ki a BTK kávézójának és közösségi terének üzemeltetésére
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A Szegedi Tudományegyetem pályázatot írt ki a BTK kávézójának és közösségi terének üzemeltetésére
Az Egyetem utca 2. szám alatti épületében (I. 3486 hrsz.) lévő helyiségcsoport, vendéglátó ipari jelleggel történő üzemeltetésére keres vállalkozót az SZTE. Az együttműködés határozatlan időre szól és bérleti szerződés keretében valósul meg.
Az egyetem egyik központi helyszíne az Ady tér. Ott található a József Attila Tanulmányi és Információs Központ, valamint a Bölcsészet – és Társadalomtudományi Kar. Hallgatók ezrei is megfordulhatnak a területen naponta. A közösségépítésben is fontos szerepe lesz tehát annak a helyiségcsoportnak, amely a BTK épületében kap helyet. Az Egyetem u. 2. szám alatti épület egyetemi park felőli részén, a TIK északi homlokzata irányából és az épületen belülről is megközelíthető módon, egy vendéglátásra is alkalmas közösségi tér kialakításának alapjait teremtette meg az SZTE.
A cél egy olyan vegyes funkciójú vendéglátóipari egység kialakítása és üzemeltetése, amely segíti az egyetemi közösségi élet fejlődését, és a látogatók részére büfé jellegű szolgáltatást is nyújt. A szerződés határozatlan időtartamra szól.
További információk és a pályázathoz szükséges anyagok letölthetők innen.
Feltöltés ideje: 2021. június 10.
Utoljára módosítva: 2021. június 10.
Feltöltés ideje: 2021. október 1.
Utoljára módosítva: 2021. október 5.