Könyvvizsgálat
Tisztelt Érdeklődő Könyvvizsgáló!
Az MNV Zrt. az általa vagyonkezelt társaságok részére, mint az állam nevében tulajdonosi jogokat gyakorló, választásra javasol az MNV Zrt. által meghatározott szempontoknak megfelelt könyvvizsgálókat, mely társaságok körét folyamatosan aktualizálja.
Tájékoztatjuk a Tisztelt Piaci Szereplőket, hogy az alábbi szempontrendszernek való megfeleléssel lehetőség nyílik a MNV Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó gazdasági társaságoknál megbízást nyerni.
Amennyiben a könyvvizsgáló megítélése szerint a feltételeknek megfelel, további kapcsolatfelvétel céljából a kbfcs@mnv.hu email címen ezt jelezze, ezt követőszakmai megfelelőséget elbíráló eljárás alapján ajánlhatóvá válik, a konkrét megbízás erre vonatkozóan lefolytatásra kerülő eljárás szerint nyerhető el.
A könyvvizsgálók elsősorban az a) és b) pont szerinti elvárásnak, továbbá a c) és d) pontok egyikének szükséges megfelelni:
a) az általánosan kötelezőnél magasabb, legalább 50 millió forint kárértékű szakmai felelősségbiztosítással történő rendelkezés,
b) minimum 1 referencia olyan gazdasági társaság korábbi könyvvizsgálatáról, amelynek mérlegfőösszege a 10 milliárd forintot meghaladja,
c) a könyvvizsgáló szervezet átlagos statisztikai állományi létszáma legalább 10 fő, és ezen belül a kamarai tag könyvvizsgáló alkalmazottak létszáma legalább 5 fő,
d) legalább 10 éves szakmai gyakorlat igazolása.
Felhívjuk a Tisztelt Érdeklődő Piaci Szereplők szíves figyelmét, hogy a jelentkezés és a kritériumoknak való megfelelés csak lehetőség a könyvvizsgálók számára, nem jelenti az MNV Zrt. kötelezettségét az adott könyvvizsgáló ajánlati listára vételére. A könyvvizsgálók tényleges kiválasztása a vagyonkezelt társaságok feladata, mely eljárások tekintetében az MNV Zrt. további ráhatást nem gyakorol.
Feltöltés ideje: 2021. szeptember 24.
Utoljára módosítva: 2021. szeptember 27.