Kérelem formanyomtatvány – 1. sz. almelléklet
Feltételrendszer
I. Azon MNV Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alatt álló, állami tulajdonú ingatlanok, valamint ingatlan-alrészletek vonatkozásában,
amelyekre vonatkozóan a pályázathoz szükséges tulajdonosi hozzájárulás kiadása során az MNV Zrt. jár el, az állami vagyonra
vonatkozó jogszabályokban foglaltakra tekintettel a tulajdonosi hozzájárulás kiadásának elengedhetetlen feltételei a következők:
1. Kizárólag a hozzájárulás kiadásának időpontjában létező szervezet számára adható ki, melyet költségvetési szervnek vagy önkormányzatnak
nem minősülő pályázó a kérelem benyújtásához képest 30 napnál nem régebbi cégkivonattal, vagy megyei bírósági bejegyző végzéssel
köteles igazolni. Nem cég pályázók esetén elfogadható a bírósági nyilvántartási kivonat vagy azzal egyenértékű okirat.
2. A pályázó tulajdonosi hozzájárulás kiadására irányuló szöveges kérelme, amely magába foglalja a pályázat szerinti beruházással érintett, állami tulajdonú ingatlanok teljes körét.
3. A „formanyomtatvány tulajdonosi hozzájárulás kéréséhez” című dokumentum (1. sz. almelléklet) kitöltött, a pályázó által minden oldalon cégszerűen, nem cég pályázó esetén hivatalosan aláírt példánya. A Formanyomtatványnak a hozzá csatolt 1-5-ig terjedő számozású pályázói nyilatkozatok is részét képezik, ezért az csak abban az esetben fogadható el, ha ezen nyilatkozatok mindegyike külön-külön cégszerű, nem cég pályázó esetén hivatalosaláírással került ellátásra.
4. A Jelen Utasítás 1. sz. mellékletének 2.-6. sz. almellékletét képező az MNV Zrt. által rögzíteni kívánt, az igénybevételhez kapcsolódó szerződéses rendelkezéseket tartalmazó tulajdonosi hozzájárulások valamelyikének (a típus meghatározása során az MNV Zrt. jár el) adatokkal olvasható módon feltöltött, Pályázó által aláírt 4. db. eredeti példánya. Amennyiben a Pályázó a tulajdonosi hozzájárulásban foglaltakkal nem ért egyet, vagy az MNV Zrt. álláspontja szerint a használatba adás feltételeit is rögzítő tulajdonosi hozzájárulás valamely okból nem alkalmazható, egyedi egyeztetéssel külön megállapodás kerül kialakításra, amelyet 4 eredeti példányban szükséges benyújtani.
5. A beruházás MNV Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alatt álló állami ingatlant/ingatlanokat érintő részére vonatkozó műszaki dokumentáció, amelynek minimálisan magában kell foglalnia a beruházás műszaki leírását és egyértelműen, felismerhetően és helyrajzi számmal azonosítható módon műszaki rajzzal meg kell jelenítenie a beruházás helyszínét képező állami tulajdonú ingatlanokat.
II. Az I. pontban felsorolt dokumentumokon túl, amennyiben az adott ügy körülményei szükségessé teszik az MNV Zrt. képviselői további dokumentumok benyújtására hívhatják fel a Pályázót.
III. Amennyiben a 4. pontban foglaltakra tekintettel valamely ügyben egyedi megállapodás kialakítása válna szükségessé, mintaként – nem kötelező jelleggel - alkalmazhatóak a 346/2019. (VII.17.) IG. sz. határozattal rögzített feltételrendszerben foglalt mintaszerződések is, amelyeken a mindenkor hatályos jogszabályok szerinti pontosításokat, kiegészítéseket – még a konkrét ügy döntésre történő előkészítésének szakaszában - el kell végezni.
Kapcsolódó / letölthető dokumentumok
Feltöltés ideje: 2021. július 29.
Utoljára módosítva: 2024. február 22.