Állami társaságok támogatásával valósult meg a Sérült Gyermekek Napja a fővárosi állatkertben
Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) idén 26. alkalommal rendezték meg a Sérült Gyermekek Napját.
A rendezvényre az ország minden pontjáról érkeztek fogyatékossággal élő gyermekek, családok és intézmények lakói. Az idei évben minden eddiginél többen közel 8700-an regisztráltak.
Az esemény fővédnöke: Herczegh Anita a köztársasági elnök felesége.
A rendezvényt megnyitotta Nyitrai Zsolt-stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott, aki köszöntőjében úgy fogalmazott: ez a nap a szeretetről, az ismerkedésről, a nevetésről és arról szól, hogy „adjunk esélyt egymásnak.”
Nyitrai Zsolt hozzátette: ez a nap jó példája az állam és egy civil szervezet együttműködésének, hiszen arra biztatták a Volán társaságokat, hogy szinte minden megyéből biztosítsanak ingyenes járatokat, és hozzák el a fővárosba azokat a fiatalokat, akik részt akarnak venni a programon.
Gyene Piroska, a szervezet elnöke arról beszélt, hogy a fogyatékossággal élők nagy családjába nemcsak a szülők és a gyermek tartoznak bele, hanem azok a segítő pedagógusok és szakemberek is, akik igyekeznek megkönnyíteni és színesebbé tenni a sérült emberek és családjuk életét. Mint mondta, az ÉFOÉSZ távlati célja, hogy az értelmi fogyatékossággal élők minél szabadabb, magabiztosabb tagjai legyenek a társadalomnak.
Bercse László, a szövetség társelnöke azt hangsúlyozta, hogy a fizikai akadálymentesítés mellett nagy szükség lenne a „szellemi akadálymentesítésre” is. Meg kell értetni a hivatalokkal, hogy létezik könnyen érthető kommunikáció – mondta. Kitért a média felelősségére is, hiszen „az értelmi fogyatékkal élők is szeretnek értesülni a világ dolgairól”. A döntéshozóktól pedig azt kérte, hogy az értelmi sérült emberek is kapjanak választójogot, hangsúlyozva, „nekünk is jogunk van beleszólni a politikai döntésekbe”.
Szekeres Pál, a fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos az összefogás, a közösség erejét hangsúlyozta. Meglátása szerint ugyanis azok a dolgok működnek igazán, amelyeket az ép és a fogyatékossággal élő emberek együtt akarnak és együtt valósítanak meg.
Feltöltés ideje: 2021. szeptember 29.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.