Az MNV Zrt. az eredeti állapot helyreállítását kezdeményezi a bábolnai földek haszonbérletére vonatkozóan
Bábolna Önkormányzata a vagyonkezelésébe adott állami földből tavaly 2009. november 4-én 85 hektárt adott használatba („együttműködési megállapodás” keretében) az IKR Zrt.-nek. Az Önkormányzat az MNV Zrt-hez 2009. október 13-án érkezett megkeresésében jelezte, hogy a vagyonkezelésébe adott ingatlanokat haszonbérbe kívánja adni. Az MNV Zrt. a 2009. november 9-én postára adott levelében tájékoztatta az Önkormányzatot a vagyonkezelési szerződésben vállalt hasznosítási kötelezettségéről, és egyúttal jelezte, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján nincs módjában a kért hozzájárulást megadni, annak megadására több információra van szükségünk. Az MNV Zrt. kérte az Önkormányzattól, hogy a pályázat kiírásával kapcsolatos teljes dokumentációt küldje meg Társaságunk részére, mivel csak ennek ismeretében van módunkban a szükséges döntéseket meghozni. Ezt követően a vonatkozó dokumentációt az MNV Zrt. felülvizsgálta és megállapította, hogy az önkormányzat elmulasztotta a vagyonkezelési szerződését az annak megkötésétől számított 30 napon belül az illetékes földhivatalhoz földhasználati nyilvántartásba vétel céljából benyújtani, így az érvénytelenné vált. Erre való tekintettel a hozzájárulást nem áll módunkban megadni, egyben az MNV Zrt. kezdeményezi az eredeti állapot helyreállítását.
Budapest, 2010. január 21.
MNV Kommunikáció
Feltöltés ideje: 2021. szeptember 30.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.