Lezárult a regionális vízművek vagyonértékelése
Sikeresen zárult a többségi állami tulajdonban lévő regionális vízmű-társaságok által kezelt állami vagyon értékelése. A vizsgálat eredménye alapján a 242 milliárd forintot is meghaladja a regionális vízművek kezelésében lévő állami vagyon. Az elmúlt időszakban 13 megye 434 érintett településén végeztek méréseket, ahol 1.879.359 folyóméter szennyvízhálózat és 9.202.293 folyóméter ivóvízhálózat, ezen belül is 1569 db pontszerű objektum vagyonértékelését végezték el.
A folyamat során az öt regionális vízmű, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV), az Északdunántúli Vízmű Zrt. (ÉDV), a DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV), az ÉRV. Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. (ÉRV), valamint a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. (TRV) által kezelt állami víziközmű vagyon értékelésére került sor.
A mérésekre kiírt közbeszerzési pályázatot az ECOELINE Zrt. és a BDL Környezetvédelmi Kft. alkotta Állami Regionális Vízművek Közművagyon Értékelő Konzorcium nyerte meg. Németh Tibor vezérigazgató úgy fogalmazott: a pályázat eredményeként néhány hónap alatt rendkívüli feladatot kellett megoldaniuk, melyhez csaknem negyven alvállalkozó munkáját vették igénybe és számos alkalommal egyszerre több helyszínen tucatnyi ember dolgozott a projekten. A szakember szerint már 2011 óta készültek vagyonértékelések a különböző vízmű-társaságoknál, ezeket azonban a MEKH az utóbbi időben többször elutasította megalapozatlanságra hivatkozva. Az állami víziközmű vagyon felmérése végül a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium rendeletét követően indult meg és sikeresen zárult.
Hajdú Gábor, a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt vezérigazgatója, az állami vízművek konzorciumának képviseletében kiemelte, hogy a vagyonértékelés eredményeként nem csak a reális érték jelenik meg az állami tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt könyveiben, de létrejött egy olyan felület is ahol az üzemeltetői, a tervezői, a gazdasági és a kivitelezői oldal találkozik. Ezáltal minden adottá vált, hogy egy önfenntartó és fogyasztóorientált, ugyanakkor rezsikímélő üzemeltetés jöjjön létre, amely gondos gazda módjára vigyázza a rábízott közművagyont.
Feltöltés ideje: 2021. október 5.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.