A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács 2008. június 25-i ülésén várhatóan eredménytelennek nyilvánítja a Bábolna Zrt. f.a. Szendrői gazdaságához tartozó termőföldek értékesítésére kiírt pályázatot. - 2008. június 23.
Többszöri kiírást követően a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2008. március 12-én ötödik alkalommal lényegében változatlan feltételek mellett kiírta a termőföldek értékesítési pályázatát – a pályázati kiírás kapcsolódott 2135/2006. (VII. 27.) számú Kormányhatározatnak megfelelően a Bábolna Zrt. által a gazdaság eszközvagyonára kiírt pályázatához. Mindkét kiírás tartalmazta a hivatkozott Kormányhatározatnak megfelelően együttes értékesítést követelményét a két vagyontömeget illetően. A Szendrői gazdaság föld- és eszközvagyonára kiírt két legutóbbi pályázaton ugyanazok a konzorciumok adtak be pályázati ajánlatot.
Tekintettel arra, hogy időközben a Bábolna Zrt. felszámolás alá került és a felszámoló a Bábolna Zrt. által korábban kiírt eszközvagyon pályázatot visszavonta és az együttes értékesítés feltétele nélkül ismételten pályázatot írt ki, ezért a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elé olyan tartalmú döntési javaslat kerül, hogy az együttes értékesítés feltételének meghiúsulása miatt az MNV Zrt. által a földvagyonra kiírt pályázatot nyilvánítsa eredménytelennek.
Budapest, 2008. június 23.
További információ:
Száraz Gábor
Szóvivő
06-309-895-133
Feltöltés ideje: 2021. szeptember 30.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.