SAJTÓKÖZLEMÉNY - ÚJRAINDUL A TASZÁRI REPTÉR
Elindulhat a taszári repülőtér fejlesztése, miután a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács érvényesnek és eredményesnek nyilvánította a repülőtér hasznosítására kiírt pályázatot. A több mint 500 hektáros ingatlan-együttesen interkontinentális polgári cargo repülőtér, multinacionális szolgáltatók légi cargo bázisa létesül. A beruházás összértéke meghaladja a 23 milliárd forintot. A polgári repülőtér, amely 2014-ben állhat majd üzembe, a tervek szerint hat év alatt 960 új munkahelyet teremt a térségben. A beruházással Somogy megye történetének egyik legnagyobb gazdaságfejlesztési projektje indulhat meg.
Az augusztus 17-én meghirdetett taszári repülőtér térségfejlesztési célú, kétfordulós hasznosítási pályázata eredményesen zárult. A nyertes ajánlattevő, az Ugarde Kft. 1 milliárd forintot ajánlott a repülőtérért, vállalta a környezeti károk felszámolását (700 – 1800 millió forint), emellett 2016-ig 23,3 milliárd, hosszabb távon pedig 30 milliárd forintos fejlesztést valósít meg.
A fejlesztés a szerződéskötés és birtokbaadás lezárását követően 2010-ben indul a tervezési és engedélyezési eljárásokkal. Ezt követően kezdődhetnek meg a repülőtér működését megalapozó konkrét eszközbeszerzések- (fénytechnika, navigáció, távközlő rendszerek), ingatlan- ( raktárkapacitás, logisztikai csarnok), illetve infrastruktúrafejlesztések. A harmadik fázisban további a reptéri működést kiszolgáló eszközbeszerzések telepítése (tűzoltó és egyéb kiszolgáló eszközök) és ingatlanfejlesztések (logisztikai és végszerelő csarnok) valósulnak meg.
A fejlesztések eredményeként a repülőtér 2014-ben lesz ismételten üzemképes. Az interkontinentális polgári cargo légikikötő funkcióhoz szükséges szolgáltatások teljes köre, a vámraktár, a cargo bázis és a repülőgép-karbantartás 2012 – 2018 között kerül kialakításra.
A polgári cargo repülőtér elindításával Somogy megye egyik legnagyobb gazdaságfejlesztési projektje indulhat meg.
A pénzügyi-gazdasági válság kapcsán kialakult nehéz helyzet ellenére sikeresen zárult tehát a teljes taszári hasznosítási pályázati folyamat. A Kapos Busz Kft. már márciusban befizette a repülőtér különálló részére, az Orci irányában elhelyezkedő 32 hektáros területre a 64 millió forintos vételárát. Az 508 hektáros területre pedig 1 milliárd forintos vételár és 700 - 1800 millió forint kárelhárítás mellett az Ugarde Kft. vállalta jelentős beruházásokkal a polgári repülőtéri funkció újraindítását. A garanciális feltételek szigorúak, többek között évente 50 millió forint a hibás teljesítési kötbér.
Budapest, 2009. november 19.
MNV Kommunikáció
Feltöltés ideje: 2021. szeptember 30.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.