Több mint 600 millió forintos megújulás - Újjáépült a szászvári vár
Ünnepélyes keretek között adták át a felújított szászvári várkastélyt, amely Magyarországon egyedülálló középkori műemlékegyüttes. Az Európai Unió támogatásából és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. saját forrásából elkészült középkori vár nemcsak a település turisztikai vonzerejét növelheti, hanem az egész dél-dunántúli régióét is. A projekt több mint 600 millió forintból valósult meg.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a DDOP-2.1.1/A.B-12-2012-0004 azonosító számú, „Szászvár - középkori élet a várkastélyban” című pályázati támogatásnak köszönhetően több mint 600 millió forintból teljesen felújította a műemlék-együttest, amely mind a településnek, mind a dunántúli régiónak fontos gazdasági, turisztikai és kulturális eleme.
A szászvári várkastély állapota az elmúlt évtizedekben folyamatosan romlott, de a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közreműködésével a teljes ingatlanegyüttes megújult. A projekt keretében megvalósult a főépület helyreállítása, a korábbi palotaszárny és a kaputorony részleges tömegrekonstrukciója és lefedése, valamint a középkori falmaradványok konzerválása. A helyreállítás célja az egykori középkori püspöki rezidencia turizmusba való bekapcsolása, történelmi, építészeti értékeinek megőrzése, valamint a térség gazdaságának fellendítése.
A június 14-én rendezett ünnepélyes átadáson L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára elmondta: kiemelten fontos a kormánynak a műemlékügy. „A szászvári vár felújítása a Baranya megyei és a nemzeti identitás szempontjából is jelentős beruházás” – fogalmazott, hangsúlyozva: az értékes műemlékegyüttest olyan tartalommal kell megtölteni, ami élénkíti majd a turizmust is.
Dr. Hargitai János György, a térség országgyűlési képviselője így fogalmazott: „Kötelességünk a múlt értékeit átmenteni a következő generációknak. Szászvár egy nagyszerű ingatlannal gazdagodott, de feladatunk megtalálni a funkcióját is, hogy a település betölthesse azt a vezető szerepet a térségben, amelyre régóta aspirál”. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kabinetfőnöke, Csókay Ákos példaértékűnek nevezte a szászvári vár megújítását, hozzátéve, hogy a vagyonkezelő kiemelt célja az állami műemlékállomány fenntartása, fejlesztése, – ahol pedig lehetséges – az elveszett értékek rekonstruálása. Dunai Péter, Szászvár polgármestere szerint a vár átadása egy sikeres történet kezdete, egy olyan sikeres történeté, amelyhez a település valamennyi tagjának össze kell fognia.
A fejlesztéseknek köszönhetően a vár éves látogatószámának jelentős növekedése várható, ugyanakkor a turisztikai attrakció működtetésével lehetőség nyílik munkahelyteremtésre is. A beruházást követően az immár teljesen megújított várkastély egész évben fogadja majd a látogatókat.
Szászvár, 2016. június 14.
Kapcsolódó / letölthető dokumentumok
Fájlnév | Méret | Letöltés |
Több mint 600 millió forintos megújulás | KB | Letöltés |
Feltöltés ideje: 2021. szeptember 29.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.