Az MNV Zrt. nyilatkozata a Milánói Expo magyar pavilonjáról
A Milánói Expo magyar pavilonjának látványterveit készítő tervezői csoport nyílt levelével kapcsolatban a következőket tartjuk fontosnak kiemelni.
A pavilon egy kétfordulós pályázaton került kiválasztásra. A győztes pályaművet a szakmai zsűri a közönség által is megszavazott három legjobb pályamű közül választotta ki. A győztes "Alakor", amely kétségtelenül nem hétköznapi épület, azóta számos pozitív kritikát kapott, főként Olaszországban, ahol egy közönségszavazáson bekerült az Expo 10 legszebb pavilonja közé is.
Ami a pályamű tervezői csoportjának nyilatkozatát illeti, szeretnénk kiemelni, hogy az általános gyakorlatnak megfelelően a tervek azok átadását és kifizetését követően a megbízó által szabadon módosíthatók. Ezzel a nyilatkozat aláírói is tisztában voltak, hiszen a tervek átadás-átvétele után annak rendje és módja szerint aláírták az ilyenkor szokásos lemondó nyilatkozatokat, továbbítva ezzel a jogot a kivitelezők és a kiviteli terveket készítők részére, hogy azok az épületet belátásuk szerint módosíthassák. Ennek megfelelően az épület az eredeti tervekhez képest valóban megváltozott. Ennek mértéke azonban nem haladja meg azt a szintet, ami akárcsak az engedélyezési tervek módosítását szükségessé tette volna.
Az épület sem koncepcionálisan, sem formailag, sem szerkezetileg nem fog jelentősen eltérni az eredeti tervektől, pusztán a burkolatok, egyes építési technológiák és a kertépítés területen történtek változtatások. Ezek közül a legjelentősebbek éppen a kertépítés területen valósultak meg, ahol a megbízó úgy döntött, hogy a koncepció alapját képező hazai fűszernövényeket és gyümölcsfákat megtartva, a tervezők által elképzelt üvegházat már nem kívánja megvalósítani. Mindezen módosítások elsősorban az eredeti tervek kiugróan magas költségeivel magyarázhatók. Emellett, mint a legtöbb építkezés során, felmerültek olyan nem várt körülmények, amelyek miatt egyszerűbb és gyorsabb technológiák alkalmazása vált szükségessé. Amennyiben az eredeti terveknek megfelelően készül el a pavilon, az mintegy 1.5 milliárd forinttal került volna többe. Az MNV Zrt.-nek, mint felelősen gazdálkodó vagyonkezelőnek nem lehet más célja, mint a koncepció keretein belül maradva a lehető legköltséghatékonyabb megoldás megtalálása.
A módosított tervek szerint épített egyedi pavilon tehát meglátásunk szerint méltán szimbolizálja majd hazánk sokszínűségét, úgy, hogy közben az eredeti tervekhez képest olcsóbban épül fel.
Budapest, 2015. április 10.
Feltöltés ideje: 2021. szeptember 30.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.