Nagyszabású várfelújítási projekt indulhat
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. megkezdte a várfelújításokhoz kapcsolódó pályázat előkészítését, melyben öt dunántúli vár vesz részt. Az eddigi gyakorlattól eltérően a várakat már nem külön, hanem nagyobb tájegységeket átfogóan kezeli, mely lehetővé teszi egy egységes koncepció kidolgozását.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. különös figyelmet szentel a vagyonkezelésében lévő ingatlanokra, műemlékekre. Ennek érdekében évről-évre jelentős összeget fordít az állam tulajdonában levő várak állagmegóvására és restaurálására. A 2014-2020-as uniós pályázati ciklusban az MNV Zrt. is szeretne uniós támogatást igénybe venni a rábízott épített örökség helyreállításában és fejlesztésében, eleget téve a növekvő társadalmi igénynek. Az eddigiekkel ellentétben azonban a pályázat során a várakat már nem külön, vagy kisebb egységekben, hanem nagyobb, tájegységeket átfogóan kezeli, megyehatárokon átívelő, egységes koncepció kidolgozásával.
Az első ilyen pályázat előkészítése meg is indult, amelyben öt vár – Csókakő, Csesznek, Somló, Csobánc, Rezi – vesz részt a Dunántúlon. Ezek állagvédelmére és fejlesztésére már eddig is jelentős összegeket fordított az MNV Zrt. A pályázat előkészítése során a vagyonkezelő közbeszerzési eljárás keretében választotta ki az Equinox Consulting Kft-t, akinek a pályázathoz szükséges megvalósíthatósági tanulmányt kell elkészítenie.
A pályázatnak köszönhetően a fejlesztési munkák felgyorsulhatnak, az állagvédelem befejeződhet, valamint létrejöhet az öt vár szorosabb együttműködése. Segítségével valamennyi vár új, önálló arculatot kapna, egy-egy, csak rá jellemző helyi adottságot kiemelve (vártörténet, borkultúra, természeti környezet, középkori hadijáték és hagyományőrzés), mely egyenként is kiemelkedő turisztikai vonzerőt jelenthet, de egymást kiegészítve, mindig új látványosságot kínáló láncolattá állhat össze. A sikeres projektet követően érdemes lesz a kidolgozott útvonalak mentén ezt a vártúrát hátizsákkal, kerékpárral, gépkocsival, vagy akár lóháton végigjárni, így hosszabb időt ebben a régióban eltölteni, jobban megismerve múltunk, történelmünk, tájaink értékét és szépségét. Természetesen az útvonalhoz a későbbiekben csatlakozni tudnak a bakonyi és más környékbeli várak, elsősorban Várpalota, Nagyvázsony, Szigliget, Sümeg, Tátika és Döbrönte.
Az uniós projekt és a helyi közösségek támogatásával megvalósulhat az MNV Zrt. örökségvédelmi stratégiájának egy újabb szegmense, mely során az állami tulajdonú magyarországi romvárakba lépésről-lépésre újra élet költözhet.
Budapest, 2015. február 9.
Feltöltés ideje: 2021. szeptember 30.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.