Négy műemlék újul meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. pályázatának köszönhetően
Kihirdették a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. műemléki felújításokra meghirdetett keret-közbeszerzési pályázatának első nyerteseit. A Prónay-kastély, a Somssich-kastély, a Batthyány- kastély, valamint a Füzéri vár már biztos rekonstruálásra számíthat.
Az MNV Zrt. keret-közbeszerzése során a pályázók 2014 tavaszán tehettek először konkrét árajánlatot hat meghirdetett építés-kivitelezési, műemlék helyreállítási munkára. Jelenleg négy közbeszerzési eljárás zárult sikerrel, de az eddig még sikertelen pályázatok is visszakerülhetnek a pályázható munkák körébe.
Az acsai Prónay-kastély rekonstrukciója mártavaly megkezdődött, elkészült a főépület fedélszékének, fedésének és a fedéshez kapcsolódó díszmű-bádogos szerkezeteinek (köztük az óratoronynak) teljes rekonstrukciója. A jelenlegi pályázat eredményeként az idén megerősítik az alapozást, mindkét födémet és az erkélylemezt is. Elkészülnek a felszíni csapadékvizek elvezetésére szolgáló műtárgyak és az ezzel járó terepalakítás is. Ezek az építési munkák a külső szemlélő számára kevéssé látványosak, ugyanakkor megalapozzák a kastély főépületének további biztonságos fennmaradását.
A munkát az EB Hungary Kft. nyerte el 196.614.228 forint vállalási összeggel. A műszaki ellenőrzést a Megalit Kft. végzi majd.
A somogysárdi Somssich-kastély is hosszú évek óta üresen áll. Az egyelőre használaton kívüli épület megvédése sürgető feladattá vált, ugyanis a főépületen beázások jelentkeztek, míg a volt tiszttartó ház kritikus állapotba került. A most indított beruházás kapcsán megújul a kastélyépület fedélszéke és fedése, valamint a tetőhöz új – a jelenlegi állapotnál logikusabb vonalvezetésű – vízelvezető rendszer épül ki. A tiszttartó ház teljes szerkezetét megújítják.
A kivitelezést a Pécsi Építő Zrt. végzi 137.977.385 forint értékben. A műszaki ellenőrzés a Térhatás Kft. feladata.
A bozsoki Batthyány kastélyrom szintén hosszú ideje nem esett át jelentősebb állagmegóváson, ezért aktuálissá vált felszíni vízelvezetésének átgondolása és biztonságos megoldása. Párhuzamosan az építési tevékenységgel folyik a rom telkének kiszabályozása is a logikusabb vonalvezetés érdekében.
A felújítási munkálatokat a Confector Kft. hajtja végre 59.872.038 forint vállalási összeggel. A műszaki ellenőrzési munkákat az Új Forma 2000 Bt. nyerte el.
A Füzéri vár rekonstrukciója már korábban elkezdődött és most újabb mérföldkőhöz érkezett. A napokban indul a Felső-vár palotaszárnyainak uniós forrásból történő kiegészítése. Az MNV Zrt. a rekonstrukcióhoz a vár kútjának és ciszternájának helyreállításával járul hozzá, melyek a jövőben egyben a vár tűzivíz tárolójául is szolgálnak. A kút teljesen rekonstruálható, hiszen feltárását, kiásását követőn előkerült belőle a kő kútkáva, a teljes csörlőszerkezet és állvány, sőt még a vödör hevederei is. A munka megvalósulásával a vár egy újabb látványossággal gazdagodik.
A munkát a Cserkúti Generál Kft. nyerte el 59.962.962 forint vállalási összeggel. Műszaki ellenőrzési feladatokat itt is az Új Forma 2000 Bt. végzi.
Márton Péter, az MNV Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: „Az MNV Zrt. fontosnak tartja, hogy meglévő értékeinket, örökségeinket ne hagyjuk elveszni. Magyarország építészeti remekei nagyban hozzájárulhatnak az adott régió turisztikai, gazdasági fejlődéséhez. Ennek elősegítése érdekében az MNV Zrt. forrásokat különít el műemléki felújításokra és turisztikai, épületrekonstrukciós fejlesztésekre."
Feltöltés ideje: 2021. október 5.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.