Mezőgazdasági leányvállalatot alapít a FŐKEFE
Hozzájárult a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Igazgatósága a FŐKEFE Közhasznú Nonprofit Kft. kérelméhez, így megalapíthatja mezőgazdasági leányvállalatát. Az Igazgatóság az induláshoz igényelt tőkejuttatásról is döntött a közelmúltban. Az Agro Rehab Kht. 2015-18 végére várhatóan 180 megváltozott munkaképességű szakembert foglalkoztathat majd a 250 fős összlétszámból.
A tisztán állami tulajdonú FŐKEFE túlnyomórészt ugyan ipari tevékenységet folytat, ám a cég 2011 óta mezőgazdasági üzemágazatot is működtet. A 2013-as földforgalmi törvény rendelkezései szerint azonban az új, ígéretesen fejlődő ágazat jelen formában további tevékenységét nem folytathatná. A jogszabály szerint ugyanis bérleti és használati jog csak azt a jogi személyt illeti meg a továbbiakban, amelynek fő tevékenysége a mezőgazdasági termelés, székhelye és üzemközpontjai pedig az adott földrészlet közelében vannak. Mindemellett a támogatási rendszer kínálta pénzügyi forrásokhoz való hozzáférés is azt indokolja, hogy a FŐKEFE holdingszerű kezelésében létrejöjjön az Agro Rehab Kht. amely így már önálló jogi személynek minősül.
A közhasznú társaság így már jogosult a pályázatok nyújtotta lehetőségek igénybevételére, így FŐKEFE számításai szerint 2015 és 2018 között 14 millió forint is lehet a leányvállalat bevétele a használt földek után. Az új cég kapcsolódhat a környezet minőségének javításával összefüggő pályázatokhoz is, de részt vehet a termelőágazatra kiírt fejlesztési pályázatokon és forgóeszköz-hitel igénybe vételére is.
„Az Agro Rehab létrejöttével egyre több térségben vállalhat integrátori szerepet a megváltozott munkaképességű dolgozók és a tartósan munkanélküliek mezőgazdasági foglalkoztatásában és képzésében.” – mondta Márton Péter, az MNV vezérigazgatója. „Az MNV Zrt. büszke arra, hogy ilyen cégek, társaságok, mint a FŐKEFE, a portfóliójához tartoznak. A büszkeség annak szól, hogy a FŐKEFE célja nemcsak az, hogy minél nagyobb nyereséget érjen el. Ott van mögötte az emberség, a jó szándék, a segíteni akarás. Bizonyíték arra, hogy nemcsak az ép lehet tökéletes.” – tette hozzá a Vagyonkezelő vezetője.
Az Agro Rehab megörökli a FŐKEFE eddigi mezőgazdasági tevékenységének helyszíneit. Ide tartozik a karácsondi telephely, továbbá a tomajmonostorai és a martfűi telepek. 2015-től pedig már Kenderesen is foglalkoztat a cég. A Heves megyei Karácsondon a Ferences Rendtartománytól haszonkölcsönbe vett Autista Majorság öt hektárján mintaszerű szántóföldi kertészet, növényházi zöldségtermesztés és – HCCP minősítésű helyi üzemben –zöldségfeldolgozás folyik.
Külön kiemelendő, hogy ez a telephelyen nemrég az igen különleges, nehezen megszerezhető kóserségi tanúsítvány birtokába került.
„A kóser termékek nagyobb árbevételt ígérnek. A kísérleti gyártás során jelenleg két tonna savanyú káposztát érlelnek londoni, antwerpeni, bécsi és budapesti kóser áruházakba. A majorságban 12 autista és 25 egyéb megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztat a cég.” – mondta Szabó György, a FŐKEFE ügyvezetője
Dobszay Benedek szerzetes, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rend tartományfőnöke a tájékoztatón felidézte, döntésük nyomán három éve került az állami nagyvállalathoz haszonkölcsönbe az addig gyöngyösi Autista Segítő Központhoz tartozó karácsondi Autista Majorság öt hektárja. A FŐKEFE tovább foglalkoztatja az itt mezőgazdasági munkát végző autistákat. Tomajmonostorán három, Martfűn az önkormányzattól bérelt területen folyik szántóföldi gazdálkodás. A beruházási tervnek lényeges elemei a jövőbeni fejlesztési tervek is, mint a kenderesi gazdaság, illetve a Martfű telephely felszerelése fóliákkal, gépekkel és egyéb infrastruktúrával.
Budapest, 2014. május 22.
Feltöltés ideje: 2021. október 4.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.