Már látogatható Magyarország első egyeteme
Befejeződött a Középkori Egyetem épületének rekonstrukciója, a felújított műemléket 2014. március 18-án adták át a közönségnek Pécsett. Magyarország első egyetemének 14. századi alapítása az európai kultúrkör egyik legjelentősebb intézményének létrehozását jelentette. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. az egyetem és környezete rekonstrukciójához három év alatt mintegy 503 millió forintot biztosított.
A Középkori Egyetem átadása alkalmából szervezett ünnepség keretében sor került két díj, a Márk Tamás, a Vilmos Püspök díj átadására, valamint egy Pécs és Szigetvár városa közötti szerződés aláírására is.
Az átadáson Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hangsúlyozta, hogy a mai nap az alapokról szól. Életre kell hívni egyetemet, iskolát, értékeket, ellenben azzal az időszakkal, amikor az országot a véletlenek sodorták. Ma azokra emlékezünk, akik építkeztek. A nagy örökség, kötelezettség a továbbépítkezés, amit tudatosan és fegyelmezetten lehet, hiszen közös hazát építeni csak együtt tudunk.
Dr. Udvardy György, Pécs püspöke hangsúlyozta a mindenkori együttműködés fontosságát, s beszédében kiemelte, hogy az ember csodálatos lény, hiszen folyamatosan keresi az igazságot, a jóra való törekvést. A mai nap ennek a keresésnek az ünnepe, amikor a hit vezet bennünket, s van célja annak, amit életnek nevezünk, s ami egyetemes kultúrát teremt. Ezért nagy jelentőségű, hogy elődeink meghozták azt a döntést, hogy a kultúrának olyan helyet kell létrehozni, ami által a tudás előrevívő helyszínné válik.
Dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere arról beszélt, hogy a Genius Loci, a hely szelleme érződik a helyen, ahol Péter király, Janus Pannonius, ókeresztény emlékek, s Zrínyi Miklós történelmi nyomai együttélnek. Pécs identitása három pilléren nyugszik: ókeresztény örökségen, egyetemi oktatáson és a Zsolnay örökségen, mely a pécsiség alapját, a jövő útravalóját adja, hiszen van mire építkeznünk, ez ad tartást és erőt.
Dr. Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora megemlékezett az 1367-es egyetemalapításról, mely a magyar nép kultúrájának sorsfordulója, ahol Magyarország elkötelezte magát a fejlődés és a haladás útján. Ugyan a mai egyetem és a középkori egyetem között nincs jogfolytonosság, de nagyszerű dolognak tartja, hogy vissza tudunk nyúlni az ősökhöz, s ez a történelmi múlt a biztosíték arra, hogy három év múlva méltó módon ünnepelhetjük az egyetem 650 éves évforudlóját.
A társaság az egyetem és környezete rekonstrukciójának befejezéséhez, a 2011-ben megkezdett és most befejezett első és második ütemhez három év alatt 503 millió forintot biztosított.
Az ünnepélyes átadáson Marjay Gyula, az MNV Zrt. ingó- és ingatlanvagyonért felelős főigazgatója elmondta, hogy a társaság büszke arra, hogy a Középkori Egyetem rekonstrukciójával 30 év munkáját lezárva, tisztán saját erőből korunk magyar műemlékvédelmének egyik legnagyobb szabású alkotását hozhatta létre.
Márta István, a Zsolnay Örökségkezelő Nkft., a létesítmény üzemeltető cégének ügyvezetője, beszédében visszatekintett a múltra, s elmondta, hogy a pécsi egyetem épületének helye már az 1900-as években foglalkoztatta a kutatókat. Evlia Cselebi török történetíró leírása alapján az egyetem helyét a székesegyház körüli épületekben feltételezték. Dr. Sándor Mária és dr. Gerő Győző ásatásai során kerültek elő Pécsett a székesegyház mögött a várfalhoz tapadó épületmaradványok, rendkívüli értékű szobrok, amelyek igazolhatják a feltételezéseket, hogy a XIV. században ezen a helyen volt a magyar egyetemi oktatás bölcsője.
Az 1967-ben meginduló feltárások során - amelyek rövidebb-hosszabb szünetekkel egészen 2010-ig tartottak - került elő a Sándor Mária által a középkori egyetemmel azonosított épület, valamint az egyetem épületétől nyugatra elhelyezkedő, írott forrásokból is ismert Aranyos Mária-kápolna, amelyet 1355-ben alapított Miklós püspök (1346-60). Az ásatás során megállapítható volt, hogy a kápolnát temetkezőhelyül is használták. A feltárt síremlék helye és faragványainak a XIV. század második felére keltezhető stílusa egyértelművé tette, hogy a reprezentatív baldachinos síremlék az egyetemalapító Vilmos püspöké volt.
A feltárás különleges jelentősége arra a meggondolásra késztette a régészeket és az építészeket, hogy az emlékeket a történeti hitelességet messzemenőkig őrizve egy olyan védőépületben kell bemutatni, amely egyben otthona is lehet az ásatás során előkerült gazdag leletanyagnak. A védőépület Schőner László és Schőnerné Pusztai Ilona tervei alapján készült.
A kilencvenes évek végén megkezdődött rekonstrukció támogatás híján 2000-ben leállt, majd 2010-ben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. jóvoltából folytatódott.
A Középkori Egyetem történetét bemutató kiállítást Dr. Font Márta vezetésével a pécsi Középkori Egyetem Alapítvány készítette elő. A Pécs középkori emlékeit és gótikus szobrait bemutató kiállítás ez év őszén az „Értékes Pécs - Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése tárgyú DDOP-2.1.1 projekt keretében valósul meg.
A társaság az egyetem és környezete rekonstrukciójának befejezéséhez, a 2011-ben megkezdett és most befejezett első és második ütemhez három év alatt 503 millió forintot biztosított.
Az ünnepélyes átadáson Marjay Gyula, az MNV Zrt. ingó- és ingatlanvagyonért felelős főigazgatója elmondta, hogy a társaság büszke arra, hogy a Középkori Egyetem rekonstrukciójával 30 év munkáját lezárva, tisztán saját erőből korunk magyar műemlékvédelmének egyik legnagyobb szabású alkotását hozhatta létre.
Hasznos információk:
Szakértők, akikkel interjút lehet készíteni:
- Dr. Sándor Mária régész 0620 4502668
- Dr. Font Márta történész 0630 4995928
- Dr. Buzás Gergely, kiállítás curator: 0620 5664509
Letölthető fotók:
Látogatási rend:
A Középkori Egyetem megtekintehtő egyénileg és csoportosan is tárlatvezetéssel: péntek, szombat, vasárnap 10,12,14 és 16 órakor induló idegenvezetéssel. Csoportok számára minimum 48 órával az érkezés előtt szükséges bejelenkezni az info@pecsorokseg.hu e-mail címen. Érdeklődés, időpont-egyeztetés az alábbi telefonszámon lehetséges: 0672/224-755 keddtől vasárnapig 10-18 óra között. Belépőjegyet a Cella Septichora Látogatóközpont recepcióján lehet váltani, ahonnan a vezetések indulnak.
Feltöltés ideje: 2021. október 4.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.