Egyszerűsödik az eljárás, ha az állam az örökös
Együttműködési megállapodást kötött az MNV Zrt. és a Magyar Bankszövetség
Éves szinten csaknem háromszáz millió forintnyi pénzt és értékpapírt örököl a Magyar Állam. Az ezekkel kapcsolatos hagyatéki eljárások felgyorsítását segítheti elő az az együttműködési megállapodás, amelyet a Magyar Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) kötött kedden, Budapesten.
Az MNV Zrt. adatai szerint 2012-ben csaknem 140 millió forint értékű hagyatéki pénzeszköz és ugyancsak 140 millió forintnyi hagyatéki értékpapír került természetes örökösök híján az államhoz, ezáltal az MNV Zrt.-hez. Ezek a pénzeszközök, illetve értékpapírok 16 pénzintézet különböző fiókjainál állnak kezelésében.
A Magyar Bankszövetség főtitkára, Kovács Levente és az MNV Zrt. vezérigazgatója, Márton Péter által aláírt megállapodás értelmében a két szervezet központi eljárásrendet dolgoz ki az említett pénzeszközök és értékpapírok beváltásának gördülékenyebb lebonyolítása érdekében. A Bankszövetség tagjai hitelintézetenként egy-egy bankfiókot jelölnek ki a folyamatban lévő, MNV Zrt.-t érintő hagyatéki ügyek központi intézésére. Az intézkedés a bankok számára minimális adminisztrációs többletterhet jelent, ugyanakkor az MNV Zrt. számára felgyorsítja a szóban forgó hagyatéki ügyek rendezését. A két szervezet a fentieken túl szélesebb körű tapasztalatcserével, szakmai információváltással és szakértői együttműködéssel is támogatja egymás vonatkozó munkafolyamatait.
Az MNV Zrt. 2013-ban több, fontos együttműködési megállapodást kötött olyan szervezetekkel, mint például a Nemzeti Külgazdasági Hivatal, a Gyáriparosok Országos Szövetsége, a VOSZ, a Mérnökkamara vagy éppen a Magyar Turizmus Zrt. A stratégiai partnerségi megállapodások megkötésével a Vagyonkezelő célja, hogy a lehetséges szinergiákat kihasználva segítsék egymást a szervezetek a mindennapi szakmai munkában.
2013. december 3.
Feltöltés ideje: 2021. október 4.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.