Térítésmentesen kapnak ingatlanokat az önkormányzatok
Jelentős műemléki beruházások zajlanak Vas és Zala megyében is
Vas megyében a tervek szerint 12, Zala megyében pedig 3 települési önkormányzatnak ad át térítésmentesen összesen 28, ma még állami tulajdonú ingatlant a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. Erről, valamint a két megyében zajló műemléki felújításokról is szó esett szerdán, az MNV Zrt. Országos Vagyongazdálkodási Roadshow-jának szombathelyi és zalaegerszegi állomásán.
A két megyei jogú városban megtartott szakmai rendezvényen a megyei kormányhivatalok, valamint az MNV Zrt. munkatársai az állami vagyonnal kapcsolatos önkormányzati vagyonkezelés lehetőségeiről tájékoztatták az érintett önkormányzati szakembereket. Mint elhangzott, országszerte 195 önkormányzat részére összesen 484 ingatlant ad át ingyenesen az MNV Zrt. Ebből Vas megyében várhatóan 12 településen (Bucsuban, Celldömölkön, Csipkereken, Hegyhátszentjakabon, Ikerváron, Iklanberényben, Kőszegen, Nardán, Oszkóban, Söptén, Szelestén és Szombathelyen) összesen 23, Zala megyében pedig 3 településen (Bókaházán, Zalaegerszegen és Gősfán) összesen 5, ma még állami tulajdonú ingatlan átadásáról ír alá megállapodást a közeljövőben az önkormányzatokkal az MNV Zrt.
A rendezvényeken elhangzott, hogy az MNV Zrt. az elmúlt két évben jelentős műemléki felújításokat végez szerte az országban: 2011 óta csaknem 1 milliárd forint európai uniós és 2 milliárd forint nemzeti forrást fordíthatott a kezelésében lévő műemlékek rekonstrukciójára. 2013-ban pedig még ennél is több, összesen 3,2 milliárd forint jut műemléki felújításra az MNV Zrt.-nél. E program részeként számottevő beruházások indultak el vagy már fejeződtek is be Vas és Zala megyében az elmúlt időszakban – összesen mintegy 160 millió forint értékben.
Vas megyében, Vassurányban például 2012 elején, 50 millió forintból állították helyre a Schilson-kastély tetőszerkezetét, Hegyhátszentpéteren pedig a Béke utcában található népi műemlék-együttest 32 millió forintos ráfordítással újították fel. A kőszegi Jurisics Vár rekonstrukciós munkálatai európai uniós támogatással valósulhatnak meg, az ehhez szükséges tulajdonosi hozzájárulásokat az MNV Zrt. már megküldte a Kőszegi Önkormányzatnak. Mindemellett, egy 56 millió forintos beruházás részeként október elején fogtak hozzá a szakemberek a jánosházi Erdődy–Choron-kastély tetőszerkezetének helyreállításhoz, Kőszegen pedig a Gyöngyös utcában található, hatlakásos műemléki lakóépület homlokzata újulhat meg 2014 első felében, nem kevesebb, mint 25 millió forintból. Természetesen Zala megye sem maradt műemléki felújítások nélkül: 2012-ben elkészült a Rezi vár kaputornyának védőépülete, valamint mostanra Tátika várának felújítási munkálatai is befejeződtek. A tervek szerint pedig egy nagyobb beruházás részeként hamarosan kicserélik a nyílászárókat, valamint felújítják a sárvakolatot, a falazatot és a zsúpfedést is a Galambok Tájházban.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Országos Vagyongazdálkodási Roadshow című rendezvénysorozata keretében az ország valamennyi megyéjébe ellátogat azzal a céllal, hogy az önkormányzatok munkatársait tájékoztassa az állami tulajdonban lévő ingatlanok és ingóságok ingyenes tulajdonba adásának menetéről. A társaság a helyhatóságokkal zajló együttműködés hatékonyságát, valamint az önkormányzatok munkáját kívánja segíteni az információk megosztásával.
Zalaegerszeg, 2013. november 27.
Feltöltés ideje: 2021. október 4.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.