3,6 milliárd forint a Somogy megyei ingyenesen tulajdonba adott ingatlanok értéke
3,6 milliárd forint értékben adott át ingatlanokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Somogy megyei önkormányzatok részére. A társaság minderről Országos Vagyongazdálkodási Roadshowjának keretében tájékoztatta kaposvári állomásán résztvevő önkormányzatokat.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2013 októberében Országos Vagyongazdálkodási Roadshow-t indított azzal a céllal, hogy bemutassa a társaság tevékenységét, az önkormányzatokkal történő együttműködés lehetőségeit, valamint tájékoztatást nyújtson az állami tulajdonban lévő ingatlanok és ingóságok ingyenes tulajdonba adásának eljárásrendjéről is. Az eseményre a megyei és települési önkormányzatok polgármestereit hívták meg.
Az eseményenköszöntőbeszédet mondott Szita Károly, a város polgármestere. Juhász Tibor kormánymegbízott bemutatta a Somogy Megyei Kormányhivatal és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. együttműködési területeit. Marjay Gyula, az MNV Zrt. Ingó és Ingatlanvagyonért Felelős Főigazgatója a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. működéséről tájékoztatta a résztvevőket.
Az eseményen szó esett a Somogy megyét érintő aktuális vagyonkezelési ügyekről. Dr. Bálizs Szabolcs, az MNV Zrt. területi irodavezetője a megyei szintű együttműködések eredményes és sikeres példáit mutatta be. Az önkormányzatok képviselőinek lehetőségük nyílt arra is, hogy kihelyezett ügyfélszolgálaton feltegyék a vagyongazdálkodással és ingatlanok igénylésével kapcsolatos kérdéseiket. A találkozón a közbeszerzési törvény július 1-jei módosításának aktualitásáról is tájékoztatást kaptak a résztvevők. Dr. Kovács László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közbeszerzésért Felelős Helyettes Államtitkárságának főosztályvezető helyettese, a közbeszerzési eljárásokat érintő aktualitásokról számolt be.
Az MNV Zrt. képviselői arról is tájékoztatták a résztvevőket, hogy a 2012-13-as összesen 3,6 milliárd forint értékben adtak ingyenesen tulajdonba ingatlanokat Somogy megyei önkormányzatok részére. Ebből, mintegy 2,5 milliárd forint értékben PPP kontsrukcióban létesült sportcélú ingatlanokat, 4 db tanuszodát és 5 db tornacsarnokot vásárolt ki a magyar állam a beruházóktól és adta ingyenesen az önkormányzatok részére.
Az MNV Zrt. Országos Vagyongazdálkodási Roadshow-jának célja, hogy az önkormányzatokkal történő együttműködés lehetőségeiről, valamint az állami tulajdonban lévő ingatlanok és ingóságok ingyenes tulajdonba adásának eljárásrendjéről adjon tájékoztatást.
Kaposvár, 2013. november 21.
Feltöltés ideje: 2021. október 4.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.