Együttműködési megállapodást kötött az MNV Zrt. a Földmérési és Távérzékelési Intézettel
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. törekszik arra, hogy a tevékenységi köréhez hasonló feladatokat ellátó egyéb szervezetekkel minél szorosabb, hatékonyabb együttműködést alakítson ki. Ennek érdekében ebben az évben eddig tíz szervezettel kötött együttműködési megállapodást, a mai napon a Földmérési és Távérzékelési Intézettel (FÖMI) azzal a céllal, hogy a jövőben egymás munkáját segítsék a tudástranszfer, a térinformatika, valamint jogszabály-javaslatok előkészítésében.
Az együttműködés keretében a Földmérési és Távérzékelési Intézetnek lehetősége nyílik arra, hogy szakmai tevékenységét megismertesse az MNV Zrt. közvetlen tulajdonosi joggyakorlása alatt álló, legalább többségi állami tulajdonú gazdasági társaságaival. A felek felmérik továbbá azt, hogy az MNV Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok mely területeken tudnák alkalmazni a FÖMI szolgáltatásait.
A Márton Péter vezérigazgató és Toronyi Bence, a FÖMI főigazgatója által jegyzett együttműködés kiterjed arra is, hogy a FÖMI külön megállapodás keretében WMS alapú térinformatikai rendszer hozzáférést biztosít az MNV Zrt. számára, továbbá évente egyszer nagytömegű adatleválogatást végez az MNV Zrt. részére meghatározott tematika alapján.
Feltöltés ideje: 2021. október 4.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.