A világ legnagyobb fotópályázatának magyar győztesei
A Wiki Loves Monuments egy évente megrendezett nemzetközi fotópályázat, melynek célja az országos műemlékek megörökítése, nemzeti kulturális örökségünk megőrzése és megismertetése, valamint képek szabad licencű közzétételének népszerűsítése. A verseny 2011-ben elnyerte a legnagyobb fotópályázatnak járó Guinness-rekordot, majd 2012-ben saját rekordját is megdöntötte. A fotópályázatot a Wikimédia szervezi, hazai partnere idén a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.
A 2013-as pályázatra szeptember hónap folyamán 12 ezer fotós közel 370 ezer, műemlékről készített képet küldött be a világ 52 országából, ebből több mint 140 fotós közel 3500 képe magyarországi műemléket mutat be. A pályázatra feltöltött képek elérhetőek a Wikimédia Commonsban is, mely a Wikipédia és társprojektjei közös médiagyűjteménye; sokuk a velük kapcsolatos Wikipédia-szócikkeket fogja illusztrálni.
A hazai zsűri 10 döntős képet továbbküldött a nemzetközi fordulóba, ahol egy nemzetközi zsűri a pályázatban részt vevő országok döntős műemlékfotói közül kiválasztja és díjazza a 2013-as Wiki Loves Monuments legjobb képeit. A nemzetközi fotópályázat első helyezettje egy 2000 euró értékű utazást nyer Londonba, a Wikimédia-mozgalom éves nemzetközi konferenciájára, a Wikimániára, a további díjazottak pedig 500-50 euróig terjedő, fotózással kapcsolatos utalvánnyal lesznek gazdagabbak. A nemzetközi zsűri döntése december első felében lesz ismert.
A nemzetközi fordulóba továbbjutott magyarországi műemlékfotók:
Margit híd, Budapest
Szerző: RHerczeg; forrás: Wikimédia Commons; licenc: CC-BY-SA 3.0
Keleti pályaudvar felvételi épülete, Budapest, VIII. kerület
Szerző: Németh Tibor; forrás: Wikimédia Commons; licenc: CC-BY-SA 3.0
Szabadság híd, Budapest
Szerző: CintuHUN; forrás: Wikimédia Commons; licenc: CC-BY-SA 3.0
A sümegi vár lankái
Szerző: Kontár Csaba Attila; forrás: Wikimédia Commons; licenc: CC-BY-SA 3.0
Egyetemi Könyvtár, Budapest V. kerület
Szerző: Thaler Tamás; forrás: Wikimédia Commons; licenc: CC-BY-SA 3.0
Lánchíd, háttérben a Gresham Palota és a Szent István Bazilika
Szerző: Follett; forrás: Wikimédia Commons; licenc: CC-BY-SA 3.0
Szénrakodó torony a Dunában, Esztergom mellett
Szerző: Krischneider Péter; forrás: Wikimédia Commons; licenc: CC-BY-SA 3.0
Vajdahunyad vára, Budapest
Szerző: Belaballo; forrás: Wikimédia Commons; licenc: CC-BY-SA 3.0
Budavári Palota – jobbra az F épület, balra a kupolás C épület látható
Szerző: OliverHuber; forrás: Wikimédia Commons; licenc: CC-BY-SA 3.0
Duna-parti panoráma a Duna folyammal és a rakpartok egy részével Budapesten
Szerző: Peter Szvitek; forrás: Wikimédia Commons; licenc: CC-BY-SA 3.0
A nemzetközi díjakon túl a hazai pályázat esetén a pályázatra beküldött képei alapján a legjobbnak ítélt 20 szerzőt díjazza a kiíró Wikimédia Magyarország Egyesület és az MNV Zrt., a tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó nemzeti társaságokkal együttműködve. A beérkezett pályaműveket 3 tagú zsűri értékelte: dr. Halasi Tibor, az MNV Zrt. Igazgatóságának elnöke, Hack Róbert, a Lechner Lajos Tudásközpont fotóművésze, valamint Mészöly Tamás a Wikimédia Magyarország Egyesület képviseletében.
A hazai pályázat díjazottjai:
- RHerczeg
- Németh Tibor
- CintuHUN
- Kontár Csaba Attila
- Thaler Tamás
- Follett
- Krischneider Péter
- Odorvari
- Taál István
- Belaballo
- Tóth-Piusz István
- OliverHuber
- EtelkaCsilla
- Kriccs
- Peter Szvitek
- Varius
- Alaposfoto
- Veres Dalma
- Gabor Dvornik
- Texaner
A pályázatra legtöbb műemlékről érvényes képet beküldő pályázók különdíjban részesülnek:
A pályázatra legtöbb, nem állami tulajdonú műemlékről képet beküldő pályázó szintén különdíjban részesül:
A nemzeti pályázat díjkiosztójára december 6-án kerül sor az MNV Zrt. székházában, melyre a díjazottakon kívül a versenyben részt vevő valamennyi fotós is meghívást kap.
Az érdeklődők megtekinthetik a döntős és díjazott képek galériáját, valamint az összes, pályázatra beküldött hazai képet. A fotópályázat weboldala: http://wikilovesmonuments.hu
Budapest, 2013. november 6.
Feltöltés ideje: 2021. október 4.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.