A Magyar Állam lett a Mahart PassNave Személyhajózási Kft. többségi tulajdonosa
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a Magyar Állam javára megvásárolta a Mahart PassNave Személyhajózási Kft. 51 százalékos részesedését – jelentette be Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Márton Péter, az MNV Zrt. vezérigazgatója 2013. október 16-án, Budapesten. Az állami szerepvállalás egyik célja a belföldi és külföldi hajózási turisztikai tevékenység egységességének biztosítása. A közép és hosszú távú hajózási és kikötői fejlesztések állami részvétellel hatékonyabban és a jelenleginél kiszámíthatóbban valósíthatók meg.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. és a Mahart PassNave Kft. közötti együttműködést tavaly ősszel kezdeményezte a cég többségi tulajdonosa, a MASPED Első Magyar Általános Szállítmányozási Zrt. a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál (NFM). A tárca felkérése alapján az MNV Zrt. tárgyalásokat kezdett a társaságban való állami részesedés szerzés előkészítése érdekében. A tranzakciót a Mahart PassNave Személyhajózási Kft. közel 110 éves dunai hajózási tapasztalata is indokolta.
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter elmondta: A Mahart PassNave Kft. 51 százalékos részesedésének megvásárolásával az állam egy versenyképes cégben szerzett döntő tulajdonhányadot, és ezzel a dunai személyhajózás további növekedésének nyertese lehet. A tárcavezető kifejtette: a lépés illeszkedik a 2010-ben megkezdett vagyonpolitikai fordulattal elindult folyamatba, amely az állami vagyon gyarapítását eredményezi.
A sajtótájékoztatón Márton Péter vezérigazgató mutatta be az MNV Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alá került társaságot. A vezérigazgató elmondta, hogy „a jelenleg is stabilan és eredményesen működő társaság a 2013-2015. közötti időszakban éves szinten félmilliárd forint feletti mérleg szerinti eredménnyel kalkulál, amely 2017-től kezdődően várhatóan meghaladja a 600 millió forintot.”
A Mahart Passnave több mint száz éve van jelen Magyarország vizein, minőségi szolgáltatásait töretlenül megőrizte. Turisztikai szempontból kiemelten fontos területek a társaság fogadó állomásai, a szállodahajókkal évente 160 ezer külföldi vendég érkezik, akik első képüket Magyarországról itt kapják. A Nemzetgazdasági Minisztérium üdvözli, hogy ez a nagymúltú cég tovább gyarapítja az állami vagyont, és ezzel a változással széleskörű, a minőséget megőrző szolgáltatásbővülés indulhat el a kikötőkben.
A Mahart PassNave Személyhajózási Kft. 22 hajóból álló flottájával a fővárosi nagyhajók területén 60 százalékos részesedéssel bír. A piacvezető társaság évek óta stabil, nyereséges működést produkál, ezért a Magyar Állam tulajdonszerzése az állami vagyon gyarapodását is jelenti. A cég jelenleg éves szinten 110 szállodahajót fogad budapesti és vidéki kikötői hálózatában. A középtávú üzleti terv szerint a leadott érkezési menetrendek és előrejelzések alapján 12-vel növekedhet a hajók darabszáma a jövő évre. 2018-ra a hajóállomány megközelítheti a 150 darabot. A 2014-2018 közötti időszakban 15-20 új munkavállaló alkalmazását tervezik.
Feltöltés ideje: 2021. október 4.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.