Összehasonlító adatokkal segíti a KSH az MNV Zrt. munkáját
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a szakértői tevékenység és a tudástranszfer megteremtése érdekében. Az egyezmény keretében a KSH az MNV Zrt. feladatellátását segítő adatok rendelkezésre bocsátását vállalja. Az MNV Zrt. ugyanakkor lehetőséget teremt arra, hogy a portfóliójába tartozó társaságok is hasznosítsák a hivatalban összpontosuló tudást.
Az együttműködési megállapodás célja a magasabb szintű feladatellátás biztosítása. A szakértői tevékenység megerősítése érdekében az MNV Zrt. és a KSH vállalják, hogy megjelenő szakmai publikációikról, kutatási eredményeikről, tudományos rendezvényeikről értesítik egymást. A tervek között szerepel közös kerekasztal-beszélgetések, konferenciák kezdeményezése is. Támogatják továbbá egymást a hazai és nemzetközi pályázatokon való részvételben.
Az együttműködés kiterjed a munkatársi tudástranszfer területére is. Mindkét fél munkájának hatékonyságát növelik a kölcsönös konzultációk statisztikai besorolásokról, adat-összehasonlíthatóságról.
„Az MNV Zrt. vezetése a korábbiaknál nyitottabb együttműködésre törekszik a gazdasági élet szereplőivel, ez önmagában alap lehet a versenyképesség növeléséhez. A munkánkat nagymértékben segíti, hogy a társaság a ma létrejött együttműködés keretében az állami- és a versenyszférához tartozó társaságok azonos adattartalmú adatainak összehasonlíthatósága érdekében adatokat kérhet a Központi Statisztikai Hivataltól.”– mondta Márton Péter, az MNV Zrt. vezérigazgatója.
Az állami tulajdonban álló gazdasági társaságok legnagyobb hányada, összesen 530 társaság az MNV Zrt. portfóliójába tartozik, amelyek közül 470 társaság az MNV Zrt. közvetlen irányítása alatt áll. Az MNV Zrt. fő feladatának tartja ezen állami tulajdonú társaságok tulajdonosi joggyakorlása során a piacképesség biztosítása mellett az állami és közfeladatok, közszolgáltatások magas színvonalú ellátását. Az együttműködés keretében az állami tulajdonú vállalatok eredményeinek, feladatellátásának elemzésekor a KSH a legfrissebb és legpontosabb adatokat biztosítja a vagyonkezelő részére.
„Az együttműködés során felmérjük, hogy széleskörű szolgáltatásainkat az MNV Zrt. portfóliójába tartozó társaságok munkájuk mely területén tudják hasznosítani és erre az MNV Zrt. teremt lehetőséget számunkra.” – tette hozzá Dr. Vukovich Gabriella, a KSH elnöke.
Budapest, 2013. július 9.
Feltöltés ideje: 2021. október 1.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.