Újabb 300 milliót spórolt az MNV Zrt. a gáztenderrel
Közel 300 millió forintot takarít meg a gázszámláján az MNV Zrt. és további 59 állami tulajdonú társaság. A közös gázbeszerzési kiírásnak köszönhetően ugyanis a társaságok a nagyobb mennyiség miatt kedvezőbb árajánlatot kaptak. Ez volt az MNV Zrt. ötödik közös energetikai tárgyú közbeszerzése, amelyeken eddig összesen több mint 1 milliárd forintot takarítottak meg a társaságok az államnak.
Az MNV Zrt. koordinációjával az elmúlt két évben összesen öt energetikai tárgyú közbeszerzési eljárás került lebonyolításra. A kedvezőbb szerződési feltételek elérése mellett eddig több mint 1 milliárd Ft megtakarítást sikerült elérni, így a társaságok által kifizetendő összeg jóval alacsonyabb, mintha a társaságok külön-külön tenderen szerezték volna be a számukra szükséges energiát.
Idén, a sikeres földgáz beszerzési projektek folytatásaként az MNV Zrt. a 2013-2014. gázévre vonatkozóan ismét földgáz közbeszerzést indított, amelyhez az állami társaságok önkéntesen csatlakozhattak. Az összefogásnak köszönhetően a társaságok a nagyobb mennyiség miatt kedvezőbb feltételeket, árajánlatokat kaptak, mintha az egyes vállalatok külön-külön választottak volna szolgáltatót. A közös gáztenderen elért megtakarítás 274 millió forint, amely, figyelembe véve a tavalyi évben már elért alacsony árakat, kiemelkedően jó teljesítménynek számít.
Az elért megtakarításon felül a közös tender nem számszerűsíthető eredménye, hogy a résztvevők fogyasztását +/- 20%-os toleranciasávon belül portfólió szinten kezeli a szolgáltató, minden résztvevő egységesen ugyanazt a szerződést írja alá, amiben 2013. év végéig a vállalt fogyasztási mennyiséget egyszer módosíthatja. A nyertes szolgáltatók a GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt., és a Tigáz Tiszántúli Gázszolgáltató Zrt. lettek.
„Az MNV Zrt. vagyonkezelésébe tartozó többségi állami tulajdonú cégek együttműködésének megszervezése újabb bizonyítéka annak, hogy az állam is felelősen gondolkodó, jó tulajdonos. Az első projektek sikerei bizonyítják, hogy nemcsak lehetséges, de érdemes is ezen az úton továbblépni, mert a jó céllal kezdeményezett együttműködés a közjót is szolgálja.” – mondta Márton Péter, az MNV Zrt. vezérigazgatója.
A vezérigazgató hozzátette, hogy az MNV Zrt. szándéka, hogy a sikeres gyakorlatot más területekre is kiterjessze, így a tervek szerint a közeljövőben többek között az áramellátás, a biztosítási-, valamint a telekommunikációs szolgáltatásokra is közös tender kerülhet kiírásra az állami tulajdonú társaságok részvételével.
Budapest, 2013. július 3.
Kapcsolódó / letölthető dokumentumok
Fájlnév | Méret | Letöltés |
Tájékoztató a 2013/2014. gázévre vonatkozó közös közbeszerzési projektről | KB | Letöltés |
Feltöltés ideje: 2021. október 1.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.