Ingyenes az utazás a Hungaroringre
A nemzeti társaságok közreműködésével idén is ingyen utazhatnak a Hungaroringre az érdeklődők
Idén második alkalommal kerül sor az állami társaságok együttműködésére az „Egyenesen a Hungaroringre 2” elnevezésű program keretében. Köszönhetően a MÁV-Start Zrt-nek, a GYSEV Zrt-nek, a Volánbusz Zrt-nek, a BKK Zrt-nek, valamint a Hungaroring Sport Zrt-nek, a Magyar Nagydíjaz ország legtávolabbi pontjairól is ingyenesen elérhető lesz tömegközlekedéssel. – jelentette be ma Márton Péter, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója a Hungaroringen megrendezett sajtótájékoztatón.
Az „Egyenesen a Hungaroringre 2” nevet viselő program keretében az együttműködésben résztvevő állami tulajdonú társaságok lehetőséget biztosítanak a Forma 1 Magyar Nagydíj július 28-i, vasárnapi futamának megtekintésére azok számára, akiknek a magas belépődíj és a nagy távolság miatt korábban nem volt elérhető a program.
A program bejelentő sajtótájékoztatóján beszédet mondott Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, Márton Péter, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója, Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója valamint Gerstl Péter, az Ostermann Forma 1 Kft. ügyvezető igazgatója.
Az állami vállalatok együttműködésének célja az volt, hogy a fővároson kívül élők számára is elérhetőbbé váljon a Magyar Nagydíj, ezért került kialakításra egy olyan kedvezményes árú belépőjegy, amelynek megváltásával az ország minden pontjáról térítésmentesen utazhatnak el a szurkolók a vasárnapi futamra.
A kedvezményes belépőjegyet váltók vasárnap ingyen utazhatnak a MÁV START Zrt. menetrend szerinti járatain, a GYSEV Zrt. előre kijelölt menetrend szerinti vonatain és az összes Volánbusz társaság azon járatain, amelyek a vonatokhoz való csatlakozást biztosítják. A vasárnapi jeggyel Budapest területén szintén térítésmentesen vehetőek igénybe a metró vonalak, egyes HÉV szakaszok illetve az Árpád-hídtól induló Volánbusz járatok is.
„Az MNV Zrt. határozottan keresi a lehetőséget a nemzeti társaságok együttműködésére. Érdemi munkát végzünk az állami tulajdonban lévő társaságok szinergiáinak kihasználására és ebben a nemzetgazdasági szempontok mentén strukturálódó célok mielőbbi elérése mellett a közös társadalmi szerepvállalás is hangsúlyos szerepet kap. A társaság a jövőben is kezdeményezni és támogatni fogja az olyan együttműködéseket, amelyek a Kormány gazdaságpolitikájának megvalósítását, a nemzeti vagyon értékének növekedését támogatják vagy a maihoz hasonló társadalmi célokat szolgálnak.” – mondta beszédében Márton Péter az MNV Zrt. vezérigazgatója.
Budapest, 2013. június 28.
Feltöltés ideje: 2021. október 1.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.