Vezetőváltás a Postánál
Geszti László, a Magyar Posta Zrt. jelenlegi vezérigazgatója, a tulajdonosi jog gyakorlójával, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel kötött közös megegyezés alapján 2013. január 15-ével távozik a Magyar Posta éléről. A munkaviszony megszűnésével egyidejűleg Geszti László igazgatósági tagságáról is lemondott.
Geszti László 2011. szeptember 1-jétől töltötte be a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatói pozícióját, vállalva, hogy a társaságot felkészíti a 2013-as piacnyitásra. Geszti László ezt a vállalást a Posta menedzsmentjével együtt sikerrel teljesítette. A társaság eredménye 2012-ben az előző évhez képest javult, és megtörténtek azok az átalakítások, amelyek a szabad piacon való részvételhez szükségesek voltak.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Igazgatósága 2013. január 16. naptól a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatói feladatainak ellátásával Varga Dezső üzleti vezérigazgató-helyettest bízza meg.
Az MNV Zrt. Igazgatósága határozott továbbá arról is, hogy a Magyar Posta Zrt. Igazgatósága elnökének az MNV Zrt. menedzsmentjéből dr. Polacsek Csaba társasági portfólióért felelős főigazgatót, igazgatósági tagjának pedig Lontai Dániel urat nevezi ki.
Budapest, 2013. január 15.
Feltöltés ideje: 2021. október 1.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.