A közérdekű adatigényléshez való jogot visszaélésszerűen nem lehet gyakorolni
Az MNV Zrt. különös figyelmet fordít a közadatok nyilvánosságra hozatalára. 2011-ben 120 közadatkérésre adta ki a kért információkat magánszemélyeknek, újságíróknak, civil szervezeteknek és cégeknek. Hivatalos honlapján (www.mnvzrt.hu) folyamatosan elérhetővé teszi a kötelezően közzéteendő nyilvános adatokat. A nyilvánosságot leginkább érdeklő ügyekben az átláthatóság és a nyilvánosság tájékoztatása érdekében saját döntése alapján közzétette honlapján a közadatokat (Fradi-pálya, Budapest Airport privatizációs szerződései, magyar alumíniumipar szerződései, stb. http://www.mnvzrt.hu/uzletieljarasokadatbazisa/kulonoskozzetetel).
A többek között szivárogtatással foglalkozó internetes portál még 2012 márciusában indított pert a Fővárosi Bíróságon annak érdekében, hogy a bíróság kötelezze az MNV Zrt.-t az állami vagyon nyilvántartására szolgáló adatbázisának kiadására. Az internetes portál nyilvánvaló tájékozatlanságból eredő adatkérésének teljesítésével kikerülő információk versenyhátrányt okozhatnak az állami vállalatok működése, illetve az állami vagyon hasznosítása körében. A kérés teljesítése nyilvánvalóan üzleti titkot sértene, és az adatvédelmi biztos állásfoglalása szerint a közérdekű adatigényléshez való jogot visszaélésszerűen nem lehet gyakorolni, ezért az MNV Zrt. az adatigénylésnek nem tett eleget.
Az ügyben a Fővárosi Bíróság a mai napon elsőfokú ítéletet hozott, melyben a felperes keresetét, vagyis a belső adatbázis kiadását elutasította. Ezzel a bíróság teljes egészében osztotta ítéletében az alperes, vagyis MNV Zrt. álláspontját. A Bíróság indoklása szerint az adatbázis teljes közlésével felmerülhet a vagyonvesztés veszélye, és az állami vagyon védelme minden állampolgár érdeke. A bíróság egyetértett abban, hogy a teljes adatbázis közlése versenyhátrányt okozhat, és ezt a keresetet benyújtó felperes is elismerte.
Az MNV Zrt. üdvözli a Fővárosi Bíróság döntését és bízik abban, hogy az ítélet elejét veszi a visszaélésszerű közadatigényléseknek. Ugyanakkor továbbra is elkövet mindent annak érdekében, hogy folyamatos tájékoztatást adjon a nyilvánosságot leginkább érdeklő ügyekről, valamint az állami vagyon felelős és átlátható kezeléséről.
A jogszabályok alapján az állami tulajdonban lévő társaságok lényegesen több információt kötelesek tevékenységükről nyilvánosságra hozni, mint a magántulajdonban lévő cégek, a piaci versenyben így eleve hátrányban vannak az azonos területeken tevékenykedő magántársaságokkal szemben. Az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás nemcsak a közzétételi kötelezettségek teljesítését jelenti, hanem a piaci körülményekhez hasonló gazdálkodási, vállalatirányítási, ellenőrzési tevékenység alkalmazását is, köztük a gazdálkodás szempontjából érzékeny adatok védelmét és az állami vagyon értékvesztésének megakadályozását is.
Feltöltés ideje: 2021. október 1.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.