Panasszal élt az MNV Zrt. a Malév-ügyben folytatott nyomozás megszüntetése miatt
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. még 2010-ben tett feljelentést a nyomozóhatóságnál hűtlen kezelés miatt, a Malév Zrt. nevében megkötött viszontgarancia-szerződés ügyében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya azonban 2012 januárjában a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette. Az MNV Zrt. továbbra is megalapozottnak tartja a hűtlen kezelés gyanúját, ezért a megszüntető határozat ellen panasszal élt a Fővárosi Főügyészségnél.
Az MNV Zrt. a magyar állam képviseletében – a Malév Zrt. nevében megkötött viszontgarancia-szerződés kapcsán – 2010. május 31-én tett feljelentést ismeretlen tettes ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt. A feljelentés alapja, hogy a magyar állam 2007-ben privatizációs eljárás keretében értékesítette a Malévet az orosz tulajdonosi háttérrel rendelkező AirBridge Zrt. részére. Az értékesítés egyik feltétele volt, hogy a vevőnek egy 32 millió euróról szóló hiteltörlesztési bankgaranciát kellett bemutatnia az ügylet biztosítékaként, melyet az orosz Vnyesekonombank állított ki. Az MNV Zrt. a magyar állam nevében – a vevő nem teljesítése miatt – 2009-ben lehívta a Vnyesekonombank teljes, 32 millió eurós bankgaranciáját, aminek az orosz pénzintézet nem tett eleget. A nyomozást megszüntető határozat szerint arra hivatkozva, hogy az Airbridge Zrt. által nyújtott bankgaranciával szemben ugyanilyen értékű bankgaranciát adott a Malév Zrt. a Vnyesekonombank részére. A viszontgarancia-szerződést, a Malév Zrt. Igazgatóságának akkori elnöke kötötte.
A nyomozás egyértelműen megállapította, hogy a Malév Zrt. Igazgatósága akkori elnökének az Igazgatóság felhatalmazása nélkül nem lett volna joga megkötni a bankgarancia-szerződést, és ezzel kötelességszegést követett el. A nyomozóhatóság azonban 2012 januárjában bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást. Az indoklás szerint a Malév Zrt. Igazgatóságának akkori elnöke nem fejtett ki megtévesztő magatartást a Malév Zrt. nevében történt garanciaszerződés megkötése kapcsán, valamint a garancia lehívása nem okozott kárt egyik fél számára sem.
Az MNV Zrt. értetlenül áll a nyomozóhatóság nyomozást megszüntető határozata előtt, amely több pontban is ellentmond önmagának, valamint minden alapot nélkülöző, nem helytálló megállapításokat tartalmaz. Az MNV Zrt. álláspontja szerint, a Malév Zrt. Igazgatóságának akkori elnöke által megkötött viszontgarancia-szerződés elegendő a kár, illetve a vagyoni hátrány megállapításához, amely megalapozza a hivatkozott büntetőjogi tényállást.
Az állami vagyon védelmében és a felelős gazdálkodás érdekében az MNV Zrt. a megszüntető határozat ellen 2012 februárjában, törvényes határidőn belül panasszal élt, és kérte a Fővárosi Főügyészséget, hogy helyezze hatályon kívül a nyomozást megszüntető határozatot és folytassa a nyomozást.
Az MNV Zrt. bízik abban, hogy a nyomozóhatóság fényt derít az egykori magyar nemzeti légitársaság számára jelentős vagyoni hátrányt okozó törvénytelenségekre, és az ügyben megtörténik az érintettek felelősségre vonása.
Feltöltés ideje: 2021. október 1.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.