Az Európai Bizottság dönt a Rába részvények felvásárlásának versenyjogi engedélyezéséről
Az Európai Bizottság fog döntést hozni a Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeire vonatkozó, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által tett, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által 2011. november 8-án jóváhagyott vételi ajánlat versenyhatósági jóváhagyásáról. Mindezt az tette lehetővé, hogy az ügylet megfelel az Uniós Összefonódási Rendeletben meghatározott kritériumoknak, valamint a tagállamok nem emeltek kifogást a Rendeletben megadott határidőig az ellen, hogy az ügylettel kapcsolatos versenyhivatali eljárás lefolytatása az Európai Bizottsághoz kerüljön áttételre.
Az MNV még decemberben kezdeményezte a versenyhivatali eljárás áttételét annak érdekében, hogy a versenyhatósági engedélyt az Európai Bizottság adja meg az EU egész területére kiterjedően. A tagállamoknak 15 munkanapjuk volt kifogással élni, ám ezt nem tették meg – tájékoztatta az MNV-t 2012. január 16-i keltezésű levelében az Európai Bizottság. Erre az eljárásra azért volt szükség, mert az MNV Csoport és a Rába Csoport három tagállamban – Magyarországon, Ausztriában és Németországban – 2010-ben olyan mértékű árbevételt ért el, amely eléri az ezen országokban érvényes versenyjogi engedélyezési küszöb számokat.
Amennyiben az Európai Bizottság ún. egyszerűsített eljárásban bírálja el a tranzakciót, úgy a döntés határideje a hiánytalan kérelem beérkezésétől számított 25 munkanap. Az MNV legkésőbb a versenyfelügyeleti engedély megadását követő öt munkanapon belül átutalja a részvények ellenértékét az ajánlatot elfogadó részvényesek számára.
A Magyar Állam nevében eljáró MNV 2011. november 7-én tett vételi ajánlatot a Rába részvények megvásárlására, amelyet a PSZÁF 2011. november 8-án hagyott jóvá. A Magyar Állam a tranzakció versenyhatósági engedélyezését követően összességében 73,67 százalékos tulajdonrészt fog megszerezni, ami 76,97 százalékos szavazati arányt biztosít a járműipari cégben. A többségi tulajdoni hányaddal a Magyar Állam a nemzeti vagyont egy stratégiai fontosságú iparágban gyarapítja.
Feltöltés ideje: 2021. október 1.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.