Újabb sikeres megállapodások a helyi közösségi közlekedés biztosítása érdekében
A múltból gyökerező terhek rendezésére és a jövőbeni együttműködés reményében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a helyi menetrend szerinti közszolgáltatás költségeinek rendezése érdekében tárgyalásokat kezdeményezett az Önkormányzatok, az MNV Zrt. és az érintett Volán társaságok részvételével.
A közös érdekek mentén az elmúlt hetekben megállapodás született Nyíregyháza és Győr mellett Székesfehérvárott, Sopronban és Bátonyterenyén is.
A tárgyalások újabb eredményeként sikeres megállapodást kötött az Alba Volán Zrt. és Dunaújváros Önkormányzata. A felek 2012 decemberében négy évre szóló szolgáltatási szerződést írtak alá, amely 2016 végéig biztosítja a térségben a helyi közlekedést. Az MNV Zrt. közreműködésével lezárultak a tárgyalások Salgótarján Önkormányzata és Nógrád Volán Zrt. között is, melynek köszönhetően a városban 2013 végéig szintén biztosítva van a helyi közlekedés.
Az MNV Zrt. az újabb megállapodásokat jelentős sikerként értékeli, amit az elkövetkezendő hetekben további eredményes megállapodások követhetnek.
Feltöltés ideje: 2021. október 1.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.