Az MNV Zrt. első fokon pert nyert Joáv Blum ellen
A bíróság ítélete szerint semmis az MNV Zrt. és Joáv Blum között kötött szerződés, ezért attól elállni nem lehet. Az MNV Zrt. Joáv Blum bejelentése ellenére – fellebbezés esetén – tovább folytatja a Sukoró-pert.
Az MNV Zrt. kézhez vette Joáv Blum 2011. december 14. napján kelt levelét, melyben arról tájékoztatja az MNV Zrt.-t, hogy eláll a közte és a Magyar Államot képviselő MNV Zrt. között 2008. július 30. napján létrejött csereszerződéstől.
Az MNV Zrt. a Magyar Állam képviseletében a Fejér Megyei Bíróság előtt 25.P.22597/2009. ügyszámon a szerződés érvénytelenségének megállapítása céljából előterjesztett kereseti követelésétől nem áll el, a pert tovább kívánja folytatni.
A per a Fejér Megyei Bíróság előtt többek között semmisség, ezen belül jogszabályba ütközés {Ptk. 200.§ (2)} miatt folyik. Tekintettel arra, hogy a Bíróság a mai napon szóban kihirdetett ítéletében kimondta a csereszerződés semmisségét, a csereszerződés úgy tekintendő, hogy létre sem jött, így attól elállni sem lehet.
Álláspontunk szerint Joáv Blum rosszhiszemű pervitelt tanúsított azzal, hogy úgy hivatkozott a Magyar Állam késedelmére, és Joáv Blum e miatt bekövetkezett érdekmúlására, hogy a Magyar Állam állítólagos késedelme már több éve fennáll. Joáv Blum nyilvánvalóan a számára kedvezőtlen tartalmú ítélet kihirdetését akarta ezzel a lépésével megelőzni és meghiúsítani.
Feltöltés ideje: 2021. október 1.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.