Kedvezmények és engedmények az új, egységes mederhasználati kikötői díjrendszerben
Az MNV Zrt. sajtóközleménye
Az MNV Zrt. Igazgatósága 2011. május 30-i ülésén döntést hozott a balatoni kikötőkre és egyéb vízilétesítményekre vonatkozó díjtételek jóváhagyásáról.
A Balaton és a tómeder állami tulajdon, ezért az MNV Zrt. álláspontja szerint a tó vizén gazdasági haszon reményében vállalkozást indítani és működtetni csak úgy lehet, hogy az igénybevevő, üzemeltető az ingatlan használatáért a tulajdonos, a Magyar Állam képviselői részére díjat fizet.
A Balatonon jelenleg több mint 100 kikötő üzemel. A Balatonon kikötőt üzemeltető társaságok túlnyomó többsége – a jogszabályok egyértelmű rendelkezései ellenére – semmilyen szerződéssel nem rendelkezik az állami tulajdonban lévő Balaton használatára, hasznosítására. A kikötőt üzemeltető társaságok többsége érvényes polgári jogi jogcím nélkül, teljesen ingyen használja és hasznosítja az állami tulajdonban lévő Balaton részét képező ingatlanokat. Azon kisebbségben lévő társaságok, akik évekkel ezelőtt szerződést kötöttek a Balaton vagyonkezelőjének minősülő illetékes környezetvédelmi és vízügyi igazgatósággal, jelképes összeget fizetnek az államnak.
A használatért 2008-tól fizetendő díjakra alkalmazott számítási metódus felülvizsgálata az MNV részéről, szakértő bevonásával megtörtént. Az új értékbecslés és szakértői jelentés alapján új számítási metódus kerül alkalmazásra. Korábban a díjszámítás alapját a kikötő egyes műszakilag elkülöníthető egységeire számított díjtételek képezték, és az ezekre számított egyes díjak összege határozta meg a fizetendő díj mértékét. Az újonnan alkalmazandó díjszámítás alapja az, hogy komplex létesítmények esetén – a mólók külső vonala által határolt – teljes vízfelület után egységes díjat vezetnek be. Az új számítási metódus az MNV Zrt. és a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (KÖDUKÖVIZIG) mint kikötői vagyonkezelő várakozásai szerint a befektetőket hatékony terület-kihasználásra fogja sarkallni, és környezetvédelmi szempontból is kedvezőbbnek tekinthető.
Az MNV Zrt. 2010 decemberétől 51 Balaton partján fekvő, és öt Velencei-tó parti önkormányzattal vette fel a kapcsolatot és kért javaslatot többek között a mederhasználati szerződések feltételrendszerének, valamint a díjtételek módosítása tárgyában. Az írásbeli véleményezés mellett személyes egyeztetésre is sor került.
Az MNV Zrt. elsődleges céljának jelenleg a kikötők évtizedek óta rendezetlen jogi helyzetének polgári jogi szerződésben történő rendezését tekinti.
A társadalmi egyeztetésben részt vett önkormányzatok és társadalmi szervezetek balatoni turizmus fejlesztésével, beruházások ösztönzésével, munkahelyteremtéssel kapcsolatos érveit és díjcsökkentésre irányuló javaslatát elfogadva, az MNV Zrt. Igazgatósága úgy döntött, hogy a mederhasználóknak a 2011. évben fizetendő éves díjtétel megállapítása az értékbecslésben megállapított 2010. évi díjtétel 90%-ának alapulvételével történik. Az új díjtételek alapján meghatározott éves díjak öt év alatt fokozatosan kerülnek majd bevezetésre. Ez azt jelenti, hogy 2015-ig a mederhasználóknak az értékbecslésben szereplő mederhasználati díjak meghatározott hányadát kell csak fizetniük, a díjak először 2015-ben érnék el az értékbecslésben meghatározott összegek 90 %-át. A döntés szerint tehát 2011-ben az értékbecslésben szereplő összeg 90%-ának 40%-át, majd azt követően minden évben az előző évi díj inflációval növelt összegének megfelelően, 2012-ben az összeg 55%-át, 2013-ben 70%-át, 2014-ben 85%-át, 2015-ben 100%-át kell a mederhasználónak megfizetnie.
A beruházásösztönzés, és a gördülékenyebb szerződéskötés érdekében a mederhasználati szerződések feltételei is módosultak.
Mederhasználati szerződést a korábbi 30 év helyett legfeljebb 60 évre lehet kötni. A szerződés lejárta előtt lehetőség van az egyeztetésre a szerződés meghosszabbítása érdekében.
Egyszerűsödött a mederhasználati, illetve bérleti szerződéskötés eljárásrendje is. A szerződések megkötésére KÖDUKÖVIZIG kap meghatalmazást. A szerződés rögzített, főbb tartalmi elemeitől azonban csak az MNV Zrt. előzetes hozzájárulásával lehet eltérni.
A jelenleg érvényes szerződés nélkül működő kikötők üzemeltetői 2012. május 31.-ig dönthetnek arról, hogy a korábbi számítási metódus vagy az újonnan elfogadott konstrukció szerinti díjtételek alapján kívánnak szerződést kötni.
A szerződéssel rendelkező mederhasználók 2012. május 31-ig kezdeményezhetik az új feltételeknek és díjtételeknek megfelelő szerződésmódosítást. Azon üzemeltetők, akik 2011. évre az MNV Zrt. részére már fizettek mederhasználati díjat – szerződésmódosítás esetén – a teljesítés összege visszafizetésre vagy beszámításra kerül a következő években általuk fizetendő mederhasználati díjba.
Az MNV Zrt. a díjmentességben, illetve kedvezményekben részesülők körét is kibővítette. A különleges szolgálatot ellátó Rendőrség, Tűzoltóság és Vízimentő Szolgálat javára az állami feladatok ellátása érdekében térítésmentes használatot biztosít.
A kizárólag közforgalmú menetrendszerű személyszállítást végző hajók hajóhelyeire 10%-os díj kerül megállapításra. A közforgalom számára megnyitott parti területek, mólószárak járófelületének igénybevétele közpark, sétány részére a jelképes éves díj 1 Ft/m². Ugyanez a jelképes összeg kerül megállapításra azon vízfelületre, amely kizárólag közforgalmú menetrendszerű személyszállítást végző hajók behajózási útvonalát képezi.
A díjfizetési kötelezettség kezdő időpontja – a befektetők számára előnyös módon – megváltozott. Újonnan létesítendő kikötők esetén csak valamennyi hatósági engedély jogerőre emelkedését követően, és csak abban az esetben kell fizetni, ha az építkezés megkezdésének jogszabályi, hatósági akadálya nincs.
A kedvezmények biztosítása mellett az MNV Zrt. az érintett vízügyi hatósági jogkör gyakorlójának bevonásával megvizsgálja, hogy a jelenlegi jogszabályi környezet lehetőséget nyújt-e a mederhasználati/bérleti szerződéssel nem rendelkező, és így az állam részére díjat nem fizető kikötők üzemeltetői elleni fellépésre és szankciók kilátásba helyezésére a szerződéskötés kikényszerítése érdekében. Amennyiben a jelenlegi jogszabályi lehetőségek nem elegendőek, úgy jogszabály-módosítási javaslatot készít elő arra vonatkozóan, hogy azon kikötőt üzemeltető társaságoknak, amelyek a fentiekben meghatározott feltételekkel sem kötnek mederhasználati szerződést meghatározott időn belül, a kikötő üzemeltetéséhez szükséges valamennyi hatósági engedélyük érvényét veszítse.
Az MNV Zrt. álláspontja szerint az érintett szervezetekkel folytatott egyeztetések kompromisszumos eredménye a balatoni mederhasználat jogi és gazdasági feltételeinek megteremtése.
Budapest, 2011. június 7.
Feltöltés ideje: 2021. október 1.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.