Az MNV Zrt. székházában ünnepélyes keretek között aláírták a Nagyerdei Stadion Rekonstrukciós Kft. megalapításáról szóló szerződést
Az MNV Zrt. sajtóközleménye
Ma délelőtt Horváth Gergely Domonkos, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója, Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és Tauber Zoltán, a BMSK Beruházási, Műszaki, Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. vezérigazgatója a sajtó képviselőinek jelenlétében aláírta a debreceni stadion rekonstrukciójának megvalósítására létrehozott projektcég, a Nagyerdei Stadion Rekonstrukciós Kft. megalapításáról szóló szerződést. Az eseményen jelen volt Vígh László kormánybiztos, a projektcég állam által jelölt leendő ügyvezetője is.
A szerződés aláírása előtt Horváth Gergely Domonkos elmondta: az elmúlt húsz évben a sportot „mostohagyerekként” kezelte az állam, ennek következtében az ingatlanok állaga leromlott. A vezérigazgató – korábbi NB1-es kosárlabdázó – szerint a sport nélkülözhetetlen, az életre nevel, hiszen a bukás, a vereség utáni újrakezdésre is tanít. Az MNV Zrt. feladata, hogy részt vegyen annak a kormányzati célnak a megvalósításában, melynek eredményeként olyan sportlétesítmény-szerkezet alakul ki, mely megfelel a piacgazdaság követelményeinek, ugyanakkor alkalmas a magyar sport fejlődésének hatékony támogatására. Az MNV Zrt. a hatékony és gazdaságos üzemeltetés érdekében valamennyi állami tulajdonú sportingatlant átcsoportosítja a BMSK Zrt. vagyonkezelésébe.
Horváth Gergely Domonkos szerint több sportcélú létesítmény rekonstrukciójára is sor kerül majd, ezek közül kiemelkedik a Puskás Ferenc stadion felújítása.
Kósa Lajos a sajtótájékoztatón emlékeztetett Orbán Viktor ígéretére, melyet a DVSC Bajnokok Ligája szereplésének idején tett: ha a Fidesz kormányzati pozícióba kerül, akkor felújítja a debreceni stadiont. A kormányváltás óta eltelt egy év, most kerül sor a projektcég megalakítására, de az elmúlt időszakban sem tétlenkedtek, hiszen elkészült a tervezői program.
Véleménye szerint a magyar labdarúgás akkor lép előre, ha a jól működő első osztályú csapatoknak nemzetközi mérkőzések lebonyolítására alkalmas stadionjaik vannak, melyek mérete az igényekhez igazodik. A debreceni stadiont ezért 20 ezer néző befogadására tervezik.
A polgármester szerint a közös projekt alkalmas arra, hogy az állam, mielőtt belefog a Puskás Ferenc stadion felújításába, egy kisebb méretű stadion rekonstrukciójánál megtapasztalja a buktatókat: míg a debreceni stadion felújításának költsége 12 Mrd Ft, addig a Puskás Ferenc stadionra várhatóan ennek többszörösét kell költeni.
Kósa Lajos megköszönte a támogatást az MNV Zrt. menedzsmentjének és Horváth Gergely Domonkos vezérigazgatónak, valamint Vígh László kormánybiztosnak.
A szerződés aláírását követő pohárköszöntőjében Horváth Gergely Domonkos elmondta: szívesen koccint értelmes projektek megvalósítására, ha azok kihozzák a legtöbbet a rendelkezésre álló szűkös forrásokból, és az központi költségvetés pénzeit nem fölösleges építkezésekre, dombok közötti völgyhidakra és síksági alagutakra fordítják.
Budapest, 2011. május 31.
Kapcsolódó / letölthető dokumentumok
Feltöltés ideje: 2021. október 1.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.