A Volán-társaságok a takarékos gazdálkodás eredményeként 234 MFt adózás előtti eredményt értek el 2010-ben
Az MNV Zrt. sajtóközleménye
Az MNV Zrt. Igazgatósága tegnapi ülésén elfogadta a Volán-társaságok 2010. évi éves beszámolóit.
A Volán-társaságok 2010. évi gazdálkodása a korábbi évekhez képest visszafogottságot, takarékosságot tükröz. 2010. III. negyedévében az MNV Zrt. részére költségtakarékosságra vonatkozó intézkedési tervet készítettek, az ebben szereplő tételek teljesülése hozzájárult ahhoz, hogy az üzemi tevékenység a társaságok eredményét pozitív irányba befolyásolja.
A társaságcsoport 2010. évi összes bevétele 173,3 milliárd forintot tett ki, amely 1,3 milliárdos növekedést jelent az előző évi adathoz képest. A 24 Volán társaságból hét zárta veszteséggel az évet. Ez a veszteség a helyi közlekedési tevékenységben jelentkezett. A helyi közlekedés utasszámában jelentős visszaesés következett be: 2009. évben 459,8 millió utas vette igénybe a járatokat, a 2010. évben 68 millióval kevesebb. A társaságcsoport árbevételének kétharmadát biztosító helyközi forgalomban jelentős változás nem történt.
A Volánok tevékenységét a rendkívül magas anyagfelhasználás és élőmunka-igény határozza meg, e kétköltségelem 89 %-ot képvisel az összes költségen belül. Az összes ráfordítás 173,4 Mrd Ft volt, ez az összeg a 2009. évi értékhez viszonyítva közel 4,3 milliárdos megtakarítás, vagyis a 4 Md Ft-os megtakarításra vonatkozó tulajdonosi elvárást a Volán-társaságok túlteljesítették.
A Volán-társaságok összességében 234 MFt adózás előtti eredményt értek el. A cégek idén a gépjárműpark megújítása és bővítése céljából autóbusz beszerzéseket terveznek, a finanszírozásához részben saját forrásra van szükség, ezért az MNV Zrt. a 2011. évi rendes közgyűlésre kiadásra kerülő mandátumokban osztalékelvonást nem javasol.
Budapest, 2011. május 24.
Feltöltés ideje: 2021. október 1.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.