Az MNV Zrt. feljelentést tesz a „Fradi-pálya” adásvételi szerződése miatt
Az MNV Zrt. jelenlegi vezetése folyamatosan vizsgálja valamennyi, a Vagyonkezelő előző vezetése által és időszakában kötött, gyanús vagy gyanúra okot adó szerződést és azok megkötésének körülményeit.
Az MNV Zrt. Felügyelő Bizottsága e folyamat keretében vizsgálta a Vagyonkezelő korábbi vezetése által – a „Fradi-pálya” elnevezésű ingatlanok értékesítése tárgyában – kötött szerződést, illetve létrejöttének körülményeit.
A vizsgálat a Felügyelő Bizottság 2011. március 23-án hozott határozatával lezárult, ennek eredményeképpen az MNV Zrt. jelenlegi vezetése különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének és más bűncselekmények elkövetése miatt feljelentést tesz ismeretlen tettesek ellen.
Az MNV Zrt. a vizsgálatban szereplő megállapítások alapján döntött úgy, hogy a felelősségre vonás érdekében megteszi a szükséges jogi lépéseket. A vizsgálati jelentés ugyanis megállapította, hogy a vevő adásvételi szerződésben foglalt stadion-felújítási kötelezettsége többek között azért nem teljesült, mert a szerződés nem tartalmaz az MNV Zrt. javára semmilyen biztosítékot, amellyel érdekeltté tehette volna a vevőt a stadion-felújítás teljesítésében. Az adásvételi szerződés ilyen tartalommal való megkötése miatt az MNV Zrt. álláspontja szerint súlyos felelősség terheli a Vagyonkezelő korábbi vezetését, közöttük különösen azokat, akik a szerződést aláírták, valamint az értékesítési eljárást felügyelték.
Feltöltés ideje: 2021. szeptember 30.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.