Az MNV Zrt. megteszi a szükséges jogi lépéseket „Fradi-pálya” ügyben
Az MNV Zrt. sajtóközleménye
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a polgári perrendtartás rendelkezéseinek megfelelően előzetes egyeztetésre megküldte az Esplanede Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft. részére az MNV Zrt. mint Eladó, az Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft. mint Vevő, valamint a Sportfólió Kht. va. mint Vagyonkezelő között az ún. „Fradi-pálya” adásvételére vonatkozóan 2008. április 9-én létrejött szerződés teljesítésére kötelezés céljából a Fővárosi Bíróság részére címzett keresetlevél-tervezetet. Az MNV Zrt. a törvényben előírt 15 napos egyeztetési határidőt követően dönt a további jogi lépések megtételéről.
Mint ismeretes, az adásvételi szerződésben a Vevő feltétlen kötelezettséget vállalt arra, hogy a szerződés megkötésétől – 2008. április 9-től – számított kettő éven belül, azaz 2010. április 9-ig az ingatlanon található meglévő stadiont legalább 1,2 Mrd. Ft + Áfa beruházási értéken felújítja úgy, hogy az megfeleljen a FIFA, illetve az UEFA minimális előírásainak. A Vevő az általa vállalt határidőig, 2010. április 9-ig nem teljesítette szerződéses kötelezettségét.
Az MNV Zrt. hivatalos honlapján nemrégiben nyilvánosan is közzétette a Vagyonkezelő korábbi vezetése által kötött szerződést, amely megtekinthető az alábbi elérhetőségen:
Budapest, 2011. március 4.
Feltöltés ideje: 2021. szeptember 30.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.