ÚJ VEZETÉST KAP A HUNGARORING ZRT.
A Hungaroring Sport Zrt. mai rendkívüli közgyűlésén döntöttek a 69,84%-os állami tulajdonban lévő Társaság új vezetésének összetételéről.
A Társaság jelenlegi vezérigazgatója, Dancsó Pál a közgyűlés napjával lemondott posztjáról. A MNV Zrt. a lemondást tudomásul vette, és a megüresedett vezérigazgatói tisztség betöltésére Gyulay Zsolt kinevezését javasolta, akit a közgyűlés erre a feladatra megválasztott. Gyulay Zsolt széleskörű tapasztalattal bír sporttal foglalkozó szervezet irányításában, illetve a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökeként széleskörű nemzetközi kitekintéssel is rendelkezik. Az új vezérigazgató munkaviszonya határozatlan időre szól.
A lemondott vezérigazgatót, Dancsó Pált a közgyűlés 2011. március 2. napjáig a Társaság cégvezetőjévé választotta meg.
A Hungaroring Igazgatóságának elnöke, Palik László a közgyűlés napjával szintén lemondott tisztségéről, a közgyűlés továbbá visszahívta az Igazgatóság tagjai közül Niklai Ákost és Szabó Pétert. A megüresedett tisztségek betöltésére az MNV javaslata alapján Gécsek Tibort, dr. Mayer Balázst és Gyulay Zsoltot nevezték ki, utóbbit egyben az Igazgatóság új elnökévé is megválasztottak 2011. március 2. napjáig terjedő időtartamra.
Változás történt a Táraság Felügyelő Bizottságának összetételében is. Kocsis Tamást és Budai Ákost a közgyűlés napjával visszahívták tisztségükből, új tagként pedig Szabó Pétert és Szalay Balázst választották meg 2011. március 2.-ig.
A közgyűlést követő sajtótájékoztatón részt vett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Igazgatóságának elnöke, dr. Halasi Tibor, aki megköszönte Palik Lászlónak az elmúlt években végzett kiváló szakmai munkáját, amely alatt a Hungaroring nemzetközi szinten is ismert és elismert pályává nőtte ki magát.
Halasi Tibor kifejtette: transzparens, következetes és gazdaságos működtetést vár el az új menedzsmenttől is. A vezetőváltással biztosítani kívánják a folytonosságot a szakszerű, sikeres irányításban, hiszen két kiváló szakember váltja egymást a cég élén.
Budapest, 2010. augusztus 31.
Feltöltés ideje: 2021. szeptember 30.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.