Új Igazgatósági tag és elnök a Malév Zrt-nél
A Malév Zrt. tegnapi rendkívüli közgyűlésén döntöttek a Társaság új Igazgatósági tagjának, valamint elnökének megválasztásáról.
A Társaság héttagú Igazgatóságának megüresedett pozíciójába, új tagként Kamarás Zoltán urat, az MNV Zrt. társasági portfolióért felelős igazgatóját választották 5 éves határozott időtartamra.
Az MNV javaslata alapján a közgyűlésen a Társaság Igazgatóságának új elnökévé Winkler János urat választották, aki a megbízatást a tegnapi nap során elfogadta. Az új elnök tisztsége szintén 5 évre szól.
Mint ismeretes Urbán László, az Igazgatóság előző elnöke a közgyűlés napjával a pozícióval járó elfoglaltságra hivatkozva lemondott tisztségéről, a Társaságnál ezért vált szükségessé új igazgatósági tag, illetve igazgatósági elnök megválasztása.
Tekintettel arra, hogy az orosz fél és a Magyar Állam között egyeztető tárgyalások folynak a tőkeemelés módjáról és arányairól, ezért a közgyűlésen a Malév tőkehelyzetének rendezésére vonatkozó napirendi ponttal kapcsolatban a közgyűlés legfeljebb 30 napra történő felfüggesztését szavazták meg.
Az MNV Zrt. a sajtóban megjelent további információkat nem kívánja kommentálni.
Feltöltés ideje: 2021. szeptember 30.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.