Új vezetés a Szerencsejáték Zrt. és a Posta élén
Megtartotta első ülését az MNV Zrt. új Igazgatósága. A miniszter jelenlétében ülésező testület csütörtökön két nagy állami tulajdonú társaság vezetésének megújításáról is döntött. Mint a társaság 100%-os tulajdonosa, az MNV megszűnteti a Szerencsejáték Zrt. (SzRt.) vezérigazgatója, Székely Gábor munkaviszonyát. Az állami tulajdonos visszahívja a játékszervező cég eddigi igazgatósági tagjait is. Az új igazgatóság tagjává választották 2013. május 31-ig dr. Szentpétery Kálmánt, Baranyay Lászlót, Kollár Károly Attilát, Komondi Zsoltot, Nánásy Csabát és Tóth Tamást. A társaság vezérigazgatói posztjára dr. Szentpétery Kálmán került kinevezésre. Az új vezetéstől az MNV Zrt. azt várja, hogy magas színvonalon teljesítse a társasággal kapcsolatos szakmai és pénzügyi követelményeket. Az SzRt. Felügyelő Bizottságának szintén visszahívásra került tagjai helyett a következő személyek kerültek megválasztásra: dr. Szabó Iván, Incze Zsolt István és dr. Varga Edit.
A Magyar Posta Zrt-ben szintén 100%-os tulajdonos a Magyar Állam, amelynek tulajdonosi jogait az MNV Zrt. gyakorolja. Az MNV Zrt. Igazgatóságának döntése alapján a Nemzeti Vagyonkezelő megszünteti Szűts Ildikónak, a Posta vezérigazgatójának munkaviszonyát. Utóda az operatív vezetői poszton Schmidt Pál lesz. A tegnapi ülésen az MNV Zrt. Igazgatósága döntött a Magyar Posta Zrt. új Igazgatóságáról is. A testület elnöke Kalmár István, korábbi elnök vezérigazgató lesz, tagjai pedig Major István, Varga Dezső, Rajnai Attila, Schmidt Pál, dr. Szalai Gabriella és Urbán György Fülöp.
A nemzetgazdaságilag jelentős súlyú társaságtól a tulajdonos azt várja, hogy magas színvonalon tegyen eleget egyetemes szolgáltatási kötelezettségének, érvényesítse a takarékos és átlátható gazdálkodás szempontjait.
Az MNV Zrt. Igazgatóságának tegnapi ülésén a Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatója kezdeményezte, hogy kerüljön összehívásra a Hévíz Gyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. rendkívüli taggyűlése. A társaság 74 százalékban a magyar állam, 26 százalékban pedig a települési önkormányzat tulajdonában van. A taggyűlés sürgős összehívását az indokolja, hogy a cég gazdálkodása, a tófürdő rekonstrukció beruházás, valamint a fürdőhöz tartozó kemping bérbeadása kapcsán ügyészségi vizsgálatok folynak. A személycseréhez a kisebbségi tulajdonos Hévízi Önkormányzat hozzájárulása is szükséges. A Magyar Állam képviseletében eljáró MNV Zrt. mindenképpen egyeztetni kíván még a taggyűlés előtt a város vezetésével. A taggyűlés összehívásának kezdeményezésével a Nemzeti Vagyonkezelő meg kívánja teremteni a szükséges döntések technikai lehetőségét.
Feltöltés ideje: 2021. szeptember 30.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.