Sajtóközlemény - INDUL A TERMŐFÖLDÉRT ÉLETJÁRADÉKOT PROGRAM ÖTÖDIK ÜTEME
Indul a Termőföldért életjáradékot program ötödik üteme
Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács jóváhagyta a Termőföldért életjáradékot program ötödik ütemének meghirdetéséről szóló pályázati felhívást. A programban azok vehetnek részt, akik úgy gondolják, hogy termőföldjüket a havonta a nyugdíjjal együtt folyósított, meghatározott összegű életjáradékért az államnak adják át.
A projekt kettős célt szolgál: egyrészt szociális szempontokat is mérlegelve járuljon hozzá a szétaprózott földtulajdoni struktúra átalakításához, másrészt teremtődjenek meg a feltételek ahhoz, hogy az állam a gazdálkodókat hozzásegítse az EU-ban is helytállni képes birtokszerkezet kialakításához. A program anyagi biztonságot jelent a földtulajdonnal rendelkező időskorúak számára, hozzásegíti őket életkörülményeik javításához.
A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács a pályázatok benyújtására nyitva álló határidőt a 2010. április 19. napjától 2010. június 18. napjáig terjedő időszakban határozta meg. A pályázatok benyújtására az MNV Zrt. felajánlott földterület fekvése szerinti illetékes megyei területi irodáin, munkanapokon lesz lehetőség. Az értéktanusítvány, illetve a benyújtott dokumentumok ellenőrzése után kezdődik a pályázatok bírálata, majd a tényleges szerződéskötés.
Az MNV Zrt. úgy vásárol az állam javára jogosultanként legfeljebb 20 hektár területnagyságú, külterületi termőföldet, összesen nem több mint 3 millió forint értékben, hogy annak ellenértékeként életjáradékot fizet. Ezen területnagyság és termőföldérték számítása során a pályázóval már korábban megkötött életjáradéki szerződés tartalmát is figyelembe kell venni. A program felső korlátja 18.498 hektár maximális területnagyságban és 8,3 milliárd forint összesített termőföldértékben került meghatározásra. A pályázati felhívás nem teszi lehetővé erdő művelési ágú ingatlanként nyilvántartott vagy erdő alrészletet tartalmazó termőföld felajánlását. A benyújtásra kerülő pályázatok száma akár 20.000 darabot is elérheti. Az életjáradék összege a szerződéskötés évét követő minden év március 1-től az előző évben megvalósult átlagos nyugdíjemelés százalékos mértékével emelkedik.
Budapest, 2010. április 1.
MNV Kommunikáció
Feltöltés ideje: 2021. szeptember 30.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.