Informatikai hiba miatt módosultak a 29. értékesítéi kör 1. szakaszában meghirdetett árverések időpontjai
A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács a 815/2009. (XI.11.) NVT sz. határozatában jóváhagyta „A Nemzeti Földalapba tartozó területek 28. értékesítési kör 3. és a 29. értékesítési kör 1. szakaszának meghirdetése nyilvános pályázat és árverés keretében” tárgyú előterjesztést, és a portfolió meghirdetését. Az említett határozat alapján Tolna megye vonatkozásában árverési értékesítési egységek meghirdetése is jóváhagyásra kerültek. A hirdetményeket az MNV Zrt. a honlapján 2009. december 4-én tette közzé.
2009. december 31-én a Vagyonkezelő. honlapjának frissítés során azonban egy informatikai hiba történt, melynek eredményeként a Nemzeti Földalapba tartozó 29. értékesítési kör 1. szakasz hirdetményei nem voltak elérhetőek. A hiba kijavítása 2010. január 4-én megtörtént.
Erre való tekintettel Társaságunk honlapja esetében nem valósult meg az NFA tv. 14. § (2) foglalt legalább 30 napos közzétételi kötelezettség:
Az NFA tv. 14. § (2) szerint a pályázati felhívást, valamint benne az értékesítésre, illetve a haszonbérbe adásra kerülő földrészletek jegyzékét az MNV Zrt. hivatali helyiségében, internetes honlapján, valamint a földrészlet fekvése szerinti települési (fővárosban a kerületi) önkormányzatnál legalább harminc napra hirdetmény formájában kell közzétenni. Az árverési értékesekkel összefüggésben a Vhr. 45. § (1) bekezdése szerint legalább tizenöt nappal meg kell előznie a hirdetményben megjelölt árverési időpontot, ezért az Értékesítési Szabályzat III./1., valamint IV./2. pontjainak együttes értelmezésével indokolható a 30 napos kifüggesztési kötelezettség.
Továbbá a vonatkozó, 29. értékesítési kör 1. szakaszában meghirdetésre került árverési hirdetmények VII. pontja alapján:
„A Kiíró fenntartja a jogot arra, hogy az árverési hirdetményt az árverés időpontját megelőzően visszavonja, amelyet a hirdetmény közlésével megegyező helyeken és módon hirdetmény formájában tesz közzé. Az árverési hirdetményt nem lehet az árverés napján visszavonni.”
A fenti körülményekre való tekintettel az MNV Zrt. a mai nappal visszavonja a Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Fejér, Somogy, Tolna és Zala megyei árverési hirdetményeit. A Somogy és Tolna megyei árverések esetében 2010. január 5. napján külön intézkedés történt annak érdekében, hogy az árverés megkezdését megelőzően az érintett területi irodavezetők tájékoztassák az árverésen részt venni kívánó személyeket az árverési eljárás érvénytelenítéséről.
Megye | Árverés eredeti időpontja |
Borsod-Abaúj-Zemplén | 2010. január 8. |
Fejér | 2010. január 6. és 7. |
Nógrád | 2010. január 7. |
Somogy | 2010. január 5. |
Tolna | 2010. január 5. |
Zala | 2010. január 6. |
A további megyei árverési hirdetmények esetében teljesül a honlapon történő 30 napos kifüggesztési kritérium mivel 2010. január 4-vel ismételten visszakerültek a hatályos hirdetmények, ezen esetekben az alábbi táblázatban részletezett időpontokban kerülnek megrendezésre az árverések:
Megye | Árverés eredeti időpontja |
Baranya | 2010. január 13. és 14. |
Békés | 2010. január 12. és 14. között |
Győr-Moson-Sopron | 2010. január 14. |
Hajdú-Bihar | 2010. január 12. és 20. között |
Heves | 2010. január 12. |
Komárom-Esztergom | 2010. január 12. |
Szabolcs-Szatmár-Bereg | 2010. január 11.,12. és 14. |
Vas | 2010. január 12. |
A Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Fejér, Somogy, Tolna és Zala megyei árverési hirdetmények visszavonása miatt az MNV Zrt. a hirdetmények ismételt meghirdetését, illetve új árverési időpontokat fog kitűzni.
Budapest, 2010. január 5.
MNV Kommunikáció
Feltöltés ideje: 2021. szeptember 30.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.