Sajtóközlemény - JUBILEUMI GAZDANAPOK BÁBOLNÁN
Jubileumi Gazdanapok Bábolnán
2009. szeptember 16-19. között kerülnek megrendezésre a Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok. A hagyományos mezőgazdasági kiállítás idén huszonötödik alkalommal nyitja meg kapuit a mezőgazdasági szakemberek, és minden érdeklődő látogató előtt. Egy szakkiállítás életében az ilyen jubileum azt bizonyítja, hogy a rendezvény hosszú időn át, változva, megújulva, mégis az értékeket megőrizve volt képes érdemi szakmai fórumot és bemutatkozási lehetőséget nyújtani a magyar agrárgazdaság szereplői számára.
A kiállítás házigazdája idén is az MNV Zrt. cége, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft., társrendezője az IKR Zrt., szervezője a Congress Kft. lesz. A gazdanapokon mezőgazdasági vevők, szállítók, kutatók, gazdálkodók, finanszírozók találkoznak. A tavalyi rendezvény 13 ezer négyzetméterén 180 kiállító mutatkozott be a mintegy 80 ezer látogatónak. A szervezők hasonlóan jó eredményeket várnak az idén is.
A Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. mindent megtesz azért, hogy a jubileumi kiállítást különlegessé és emlékezetessé tegye. Az agrárszakemberek rangos találkozójának idén az a fő célja, hogy a nehéz gazdasági helyzetben is bemutassa, hogy a szakma lépést tart a kor technikai, technológiai kihívásaival, és a maga eszközeivel bizonyítsa: a vidék igen is él, és élni akar! Ehhez azonban meg kell felelni a nemzetközi piac által támasztott követelményeknek. A gazdanapokon „Kihívások és válaszok” címmel, az IKR rendezésében szakmai konferenciát is tartanak. A szakemberek az ágazat előtt álló olyan konkrét technológiai kihívásokról is tájékozódhatnak, mint a térinformatika, a precíziós földművelés, a szenzorhálók, az RFID technika alkalmazása, a távérzékelés vagy a tematikus téradat infrastruktúra szolgáltatások.
A Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok egyik sajátossága a szántóföldi gyakorlati gépbemutató, amelyet az IKR Zrt. szervezésében naponta láthatnak az érdeklődők. Minden évben nagy érdeklődés kíséri a látványos lovasbemutatót és gép-showt, ez idén sem marad el!
A Bábolnai Nemzetközi Gazdanapokon hagyományosan fontosak a személyes kapcsolatok. Vevők, szállítók, kutatók, fejlesztők, gazdálkodók, finanszírozók - évről-évre megtalálják régi partnereiket éppúgy, mint az év újdonságait, találkoznak a régi munkatársakkal, barátokkal és ügyfelekkel, ráadásul új üzleti partneri kapcsolatok is születnek.
Az érdeklődők részletes információkat szerezhetnek a www.babolnaigazdanapok.hu honlapon.
Budapest, 2009. szeptember 16.
MNV Kommunikáció
Feltöltés ideje: 2021. szeptember 30.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.