Az NVT érvénytelennek nyilvánította a „Tüskecsarnok” hasznosítását szolgáló pályázati eljárást
A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) mai ülésén összesen 16 napirendi pontot tárgyalt. Többek között döntött haszonbérleti pályáztatással hasznosítandó területek első üteméről, továbbá jóváhagyta, hogy az MNV Zrt. tulajdonosi, környezetvédelmi támogatásban részesítse a Pilisi Parkerdő Zrt.-t 151 millió forint és a Nyírségi Erdészeti Zrt.-t 49 millió forint értékben, valamint érvénytelennek nyilvánította a „Tüskecsarnok” hasznosítását szolgáló pályázati eljárást.
A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) vezérigazgatójának előterjesztése alapján hozta meg határozatait.
A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács döntött azon haszonbérleti pályáztatással hasznosítandó területek első üteméről, melyek szerződési hatálya lejárt vagy a közeljövőben le fog járni. A döntés összesen 2780 hektár térmértékű, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Fejér, és Heves megyében található ingatlanok haszonbérleti pályázatának meghirdetésére vonatkozik.
A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács jóváhagyta, hogy az MNV Zrt. tulajdonosi, környezetvédelmi támogatásban részesítse a Pilisi Parkerdő Zrt.-t 151 millió forint és a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt.-t 49 millió forint értékben. A Pilis Parkerdő Zrt. a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezeléséből átvételre kerülő területek rekultiválására, a Nyírerdő Zrt. pedig a Nyírlugosi Erdészet területén található felhagyott szilárdhulladék lerakó rekultivációs beruházására fordítja a megítélt támogatást.
Döntött a Vagyontanács az erdőgazdasági társaságok könyveiben szereplő, tulajdonjog szempontjából ingatlan-nyilvántartásban rendezetlen felépítményeinek rendezési módjáról. Ezen vagyonelemek értékbecslést követően adásvételi szerződéssel kerülnek társasági tulajdonba a Vtv. 35. § (2) bekezdés i/ pontjára tekintettel versenyeztetés nélkül, amennyiben egyéb törvényhely nem szabályozza a vagyonátruházás módját. Az ingatlanrendezés költségeit az erdőgazdaságok finanszírozzák.
Az NVT eredménytelennek nyilvánította a „Tüskecsarnok átalakításával új kongresszusi központ létrehozása, vagyonkezelés keretei között történő hosszú távú üzemeltetése, valamint hasznosítása” tárgyú nyilvános pályázati eljárást.
A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében lévő Sárbogárd, 0281/2 helyrajzi számú, volt harcálláspont ingatlan nyilvános pályázati eljárását érvényesnek, de eredménytelennek nyilvánítja, mert az ingatlanra ajánlat nem érkezett. Mindezért az NVT hozzájárul, a vagyonkezelő értékesítési javaslata alapján, hogy a harcálláspont ingatlan értékesítése céljából új, nyilvános, egyfordulós pályázat kiírására kerüljön sor.
Az NVT döntött az Országos Rendőr-főkapitányság vagyonkezelésében lévő Budapest, Labanc utca 57. szám alatti, 10937/2; 10937/3; 10937/10; 10965; 10975/15 helyrajzi számú, ingatlan-együttes nyilvános pályázat útján történő értékesítéséről.
Az NVT jóváhagyta Ózdfalu Község Önkormányzata termőföld ingyenes tulajdonba adási kérelmét. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2008. februárjában meghirdette a Szociális Földprogram folytatása céljából ingyenesen tulajdonba vagy vagyonkezelésbe kérhető területek listáját és az ehhez kapcsolódó pályázati hirdetményeket. Ózdfalu Község Önkormányzata a pályázatát benyújtotta az MNV Zrt. Baranya Megyei Területi Irodájához, amelyben Ózdfalu 060/1 helyrajzi számú termőföld ingatlan ingyenes tulajdonba adását kezdeményezte.
A Vagyontanács jóváhagyta a Gönyű 098/2 helyrajzi számú ingatlant érintő földhasználati szerződés megkötését a Tempora Bioenergia Zrt.-vel, biodízel üzem megvalósítása érdekében.
A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács mai ülésén közgyűlési mandátumot adott ki az Unió Garancia Tagi Vállalkozást Segítő Szövetkezet közgyűlésére, melyről részletesebb tájékoztatást az adott társaság nyújt a közgyűlést követően.
A Vagyontanács alapítói határozatot adott ki a Kisrókus 2000 Nonprofit Kft. részére.
Az NVT döntött az Európai Uniós pályázatokhoz kapcsolódó tulajdonosi hozzájárulások kiadásáról.
További információ:
A Tanács által meghozott döntések részleteiről a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kommunikációs irodájának vezetője ad további felvilágosítást:
Száraz Gábor – szóvivő, MNV Zrt.
Mobil: 30/989-5133
Feltöltés ideje: 2021. szeptember 30.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.