A Volán társaságok 2007. évi éves beszámolóiról és a 2008. évi üzleti terveiről - 2008. május 26.
Az ÁPV Zrt. igazgatósága határozatban fogadta el a Volán társaságok 2007. évi üzleti terveit; a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács határozatban fogadta el a Volán társaságok 2008. évi tervezési irányelveit és márciusban határozott a Volán társaságok 2008. évi tőkeemeléséről, melynek célja a Volán társaságok eszközparkjának (busz állomány) fejlesztése, hogy a társaságok megfelelő minőségben biztosíthassák az utasoknak nyújtott szolgáltatásokat.
Mai határozatában az NVT a 24 Volán társaság éves rendes közgyűléseinek mandátum kiadásáról döntött. A társaságcsoportot 24 Volán zártkörűen működő részvénytársaság alkotja. 22 Volán társaságban az állami tulajdonhányad mértéke 96% feletti; a Volánbusz Zrt-ben 100%, amíg a Kisalföld Volán Zrt-ben 73,34%. A kisebbségi tulajdonosok körét a dolgozói részvények, illetve magán személyek teszik ki.
A Volán társaságok feladat elsősorban a helyi és helyközi menetrendszerinti közszolgáltatási tevékenység ellátása, amelyeket közszolgáltatási szerződések szabályoznak. A menetrendszerinti tevékenység kiegészül egyéb szolgáltatásokkal is: különjárat, szerződéses járat, munkásszállító járatok, nemzetközi járatok üzemeltetése. A Volán társaságok gazdálkodását alapvetően meghatározza, hogy nagyrészt közellátási feladatokat végeznek. A jogszabályi környezet erősen behatárolja döntési lehetőségeiket gazdálkodásuk terén; bevételeik hatóságilag korlátozottak, költségeiket pedig a piaci körülmények határozzák meg.
A hatósági árak, melyek éves maximált tarifaemelési lehetőség alapján kerülnek megállapításra a jelenlegi menetrendi köztelezés mellett komoly feladatokat jelentenek a társaságok vezetése számára a biztonságos működés megteremtését illetően.
A Nemzeti vagyongazdálkodási Tanács minden társaság esetében a következő napirendi pontokhoz szükséges tulajdonosi mandátumokat adta ki határozataiban:
- A társaság 2007. évi gazdálkodásának értékelése.
- A társaság alaptőkéjének emelése.
- Határozat az alaptőke emeléssel kapcsolatos pénzügyi források felhasználásáról és a felhasználás ellenőrzéséről.
- A 2008. évi üzleti terve elfogadása.
- A társaság igazgatóságával, felügyelő bizottságával kapcsolatos személyi kérdések rendezése.
- A könyvvizsgáló meghatározása.
- A társaság javadalmazási szabályzatának hatályon kívül helyezése és a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács állami társaságok javadalmazási szabályzatára vonatkozó irányelveivel összhangban lévő új javadalmazási szabályzat elfogadása.
Az NVT által kiadott mandátumok az egyes társaságok esetében felmerülő egyedi napirendi pontokra szóló mandátumokat is tartalmazzák.
A Volán társaságok 2007. évi összbevétele 159,5Mrd Ft., amely 3,2 Mrd Ft-tal haladja meg a 2006. évi (156,2 Mrd Ft.) teljesítményt.
A Volán társaságok gazdálkodásában az alaptevékenység részarányának nagysága miatt évek óta meghatározó tényezők az alábbiak:
- A nettó árbevétel 92%-a az autóbusz közlekedési tevékenységből származik.
- A hatósági árformába tartozó árbevétel az összes nettó árbevétel 80%-a.
A 2007. évi értékesítés nettó árbevétel megoszlása:
- Menetrendszerinti helyközi járatok: 65%.
- Menetrendszerinti helyi járatok: 15%.
- Egyéb autóbusz járatok: 8%.
- Egyéb tevékenység: 12%.
A menetrendszerinti helyi közlekedés a Volán társaságok a helyi közszolgáltatási szerződések alapján közel 100 városban látnak el. 700 M futott km melletti teljesítménnyel.
A Volán társaságok a menetrendszerinti racionalizálás érdekében évek óta rendszeresen végeznek utasszámlálást, amely alapján a hatékony járatüzemeltetésre minden évben javaslatot tesznek a megrendelő felé (megrendelő: önkormányzatok, GKM). Javaslataik hatására 2007-ben a menetrendszerinti közlekedésben mintegy 16.833 km-rel csökkent a kibocsátott össz kilométer teljesítmény, amely jelentős költségmegtakarítást eredményez a várhatóan változatlan bevételi szint tartása mellett.
Az egyéb tevékenység árbevétele az autóbusz fenntartásához kapcsolódó szabad kapacitások kihasználásából (alkatrész értékesítés, üzemanyag értékesítés, járműértékesítés) realizálódik.
Összességében a Volán társaságok 1.136,9 M Ft. adózás előtti eredménnyel zárták a 2007. évet, amely jelentősen 1.062,3 M Ft-tal meghaladja a tervezett értéket. A társaságcsoport mérleg főösszege, vagyona 3,81%-kal 4.7 Mrd Ft-tal növekedett, amely meghaladja a tervet és a bázis értéket is.
A Volán társaságok 2008. évi tőkeemelésének felhasználása elsősorban az autóbusz rekonstrukciós program folytatása, összesített közbeszerzési eljárás útján. A Volán társaságok biztosított adatok alapján megtörtént a társaságok autóbusz beszerzési igényeinek felmérése; a vagyongazdálkodási Tanács által meghatározott személyi összetételű Műszaki Előkészítő és Értékelő Bizottság megkezdte munkáját és várhatóan júniusban javaslatot fog tenni a közbeszerzési eljárások megindítására.
A tőkeemelésen túl a Volán társaságok veszteségfinanszírozásának megoldásával kapcsolatban az MNV Zrt. egyeztetéseket folytat a Pénzügyminisztériummal és a Gazdasági Minisztériummal.
Budapest, 2008. május 26.
További információ:
Száraz Gábor
Szóvivő
06 309 895 133
Feltöltés ideje: 2021. szeptember 30.
Utoljára módosítva: 2021. október 6.