Tisztelt Látogató!

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és az MNV Zrt. együttműködésében a szociálisan felelős közbeszerzés széleskörű alkalmazása érdekében a védett foglalkoztatók termékeit és elérhetőségét összegező adatbázis jött létre honlapunkon. Az adatbázis megalkotásával kívánjuk elősegíteni a szociális szempontok minél szélesebb körű alkalmazását, valamint növelni szeretnénk a védett foglalkoztatók számára fenntartott közbeszerzések számát.

Védett foglalkoztatónak tekinthető bármely piaci szereplő, amely legalább 50 százalékban megváltozott munkaképességű személyt foglalkoztat és rendelkezik szociális akkreditációval. Az uniós irányelvek és a hazai szabályozás is megengedi, hogy az ajánlatkérő jogszerűen fenntartsa a közbeszerzést számukra. 

A webes adattár egyszerre segíti a megrendelők (ideértve a közbeszerzések és a magánbeszerzések szereplőit is) és a védett foglalkoztatók egymásra találását, a védett foglalkoztató társaságok megrendelés-állományának növelését. A gyors keresésekre alkalmas rendszerben a nem ajánlatkérő felhasználók is böngészhetnek, tájékozódhatnak.

Az adatbázis nyitott és ingyenes, abba minden – a fenti feltételeknek megfelelő – munkáltató felvehető. A hosszú távú cél egy minél teljesebb adatbázis létrehozása, ehhez elengedhetetlen, hogy a védett foglalkoztatók nagy számban és pontos adatszolgáltatással segítsék a kezdeményezést. 

A védett foglalkoztatók e-mailes jelentkezéssel kérhetik adataik rögzítését a portálon. A jogosultság ellenőrzését követően készül el személyes profiljuk, amelyhez termékleírások is kapcsolhatók. A folyamatosan karbantartott adatbázisnak köszönhetően a védett műhelyek kínálatát a közbeszerzés szereplőin túl mások is megismerhetik. 

A felület szabadszavas keresési lehetőséget biztosít az érdeklődők számára. A lehetséges megrendelők az adatbázisban található elérhetőségi adatok alapján közvetlen kapcsolatba léphetnek a tetszésüket elnyerő terméket gyártó, értékesítő társasággal.

A kiírások előkészítését megkönnyítendő ugyanitt közbeszerzési hirdetménymintát és minta dokumentációt is elérhetővé tettünk, melyekkel az eljárások lefolytatása jelentősen egyszerűsödik. 

Jó böngészést és sikeres kapcsolatteremtést kívánunk! 

Márton Péter
vezérigazgató
MNV Zrt.

dr. Jánosi Andrea
helyettes államtitkár
NFM

Feltöltés ideje: 2013. december 18.
Utoljára módosítva: 2014. július 07.