„A Baranya megyei Sellye Térségének Ivóvízminőség-javító Programja” című projekt (KEHOP-2.1.1-15-2017-00024) megvalósítására 1,669 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft., mint főkedvezményezett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. konzorciumi partnerségével.

 

A fejlesztés célja, hogy Sellye térségében – összesen 22 településen – jó minőségű, az egészségügyi határértékeknek megfelelő ivóvizet biztosítsanak az itt élőknek, és egy hosszú távon is fenntartható, a jelenleginél költséghatékonyabban üzemeltethető víziközmű rendszert építsenek ki.  A projekt a Széchenyi 2020, Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében a Kohéziós Alap és a magyar állam társfinanszírozásával valósul meg.

A beruházás eredményeként földrajzi és hidrogeológiai adottságok alapján négy térségi víziközmű rendszer kerül kialakításra, minden térség részére saját központtal. A fejlesztéssel érintett települések: Sellye, Kákics, Okorág, Marócsa, Drávaiványi, Drávasztára, Sósvertike, Besence, Nagycsány, Csányoszró, Páprád, Drávafok, Bogdása, Markóc, Felsőszentmárton, Drávakeresztúr, Lúzsok, Piskó, Vejti, Hirics, Kemse, Zaláta.

A beruházás célja a kútvizek arzén-, vas-, mangán- és ammónium-tartalmának hálózatba juttatás előtti eltávolítása, a metán-tartalom kiszűrése, valamint a kezelt víz fertőtlenítése mellett annak udvartéri tárolása. A többek között víztisztító telepek korszerűsítését, az elosztóhálózat fejlesztését, a vízműtelepek kútjainak felújítását is magába foglaló fejlesztéssel biztosítható az egészséges ivóvíz térségi elosztása az egyes térségek mennyiségi vízigényének kielégítése mellett, miközben a szolgáltatott víz minősége megfelel majd a jogszabályi követelményeknek.

Nagy Csaba, a térség országgyűlési képviselője a projekt nyitórendezvényén elmondta; a lakosság egészséges ivóvízzel való ellátása az egyik legfontosabb közfeladat. Az a 22 település, mely most részt vesz ebben az ivóvízminőség-javító programban, önerőből nem tudta volna megoldani ezt a létfontosságú fejlesztést, melyre évek óta vártak, ezért külön örülnek annak, hogy a kohéziós alap és az állam támogatásával megindulhatnak a beruházások – tette hozzá.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ingó- és ingatlanvagyonért felelős vezérigazgató-helyettese, Major János hangsúlyozta; a beruházás során a szolgáltatott ivóvíz minőségének javítása mellett egy gazdaságilag és műszakilag is fenntartható rendszer valósul meg, mely nemcsak a lakosságot, de az ivóvíz biztosításában közreműködőket is hosszú távon fogja szolgálni a térségben.

A projektről bővebb információt a http://mnvzrt.hu/felso_menu/palyazatok/Kiemelt_projektek/KEHOP-2_1_1-15-2017-00024/KEHOP-2_1_1-15-2017-00024.html oldalon olvashatnak.

Feltöltés ideje: 2019. május 15.
Utoljára módosítva: 2019. május 15.